Orbán: Hottentottának is hívhatják tőlem a vakcinát, ha a hatóságok szerint az biztonságos

2021. április 2. – 07:42

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

A szakembereknek igaza van, hogy óvatosságra intenek, főleg így húsvétkor, mondta Orbán Viktor péntek reggeli szokásos interjújában a Kossuth rádióban.

Vissza kellene vennünk most a családi találkozásokból, mert nagy bajok is lehetnek. Orbán arra kér mindenkit, hordja a maszkot közterületeken, azok szabadabban mozoghatnak, akik már be vannak oltva, de vigyázzanak ők is, mondta.

Ezután bejelentette a friss járványügyi adatokat, legalábbis körülbelüli adatokat mondott: több mint kilencezer új fertőzött, több mint 260 halott, de Orbán szerint most már arányszámot kell nézni. Azt is mondta, szerinte két-három hét, mire átbillenünk, és lassan elérjük azt a látványos hatást, amit az oltások elhoznak a halottak és fertőzöttek számában.

Tizenegy nap múlva meglehet a 3 millió beoltott

Arról is beszélt, 2,5 millió oltottnál kezdődik a nyitás, például akkor lehet áttérni az üzleteknél a négyzetméter-alapú korlátozásra. Április 19-én nyitnak az iskolák, óvodák, középiskolák. És ha elérjük a 3-3,5 millió beoltottat, jön a következő lépés, de arról majd egy hét múlva pénteken tájékoztat. Orbán szerint ez a hárommilliós beoltottság április 13-ra lehet meg.

„Vannak, akik azt gondolják, a zárásokkal meg lehet állítani a vírust: tévednek”, mondta Orbán. Ez a brit variáns ugyanis másmilyen: tudjuk lassítani, de nem tudjuk megállítani, „be fog kopogtatni a házunk ajtaján”. A végső megoldás a vakcina, és

„hottentottának is hívhatják tőlem a vakcinát, ha a hatóságok szerint az biztonságos”.

Orbán szerint ne beszéljünk az egészségügy összeomlásáról, mert akkor az egészségügyi dolgozókat becsméreljük le. Ezután húsvéti hasonlattal élve azt mondta: „Vasárnap reggel felkel a nap, eljön a feltámadás: lesz magyar feltámadás, úton vagyunk a szabadság felé”.

Jövő héten kiderül, beolthatók-e a 16-18 évesek

Orbán szerint jövő héten kiderül, hogy lehet-e a 16-18 év közöttieket oltani, ennek a tudományos összegzését várja most Orbán az operatív törzstől. Szerinte nem minden vakcinával lehet őket oltani, Pfizerrel igen.

Azt látta titkosított iratokban, hogy a britek nyilvánosságra hozta a biztonsági stratégiájukat, és Orbán szerint ők arra készülnek, hogy az erőviszonyok nyugatról keletre fognak tolódni, a britek pedig ebben okosak, mondta. És Orbán szerint keleti vakcinákkal fogják beoltani a világ népességének 70 százalékát.

Ezután az ellenzékről beszélve azt mondta „az oltásellenes kampány – elnézést, hogy így beszélek Nagypénteken – bűn: mert az emberek meghalnak” – ismételte meg a kormány szokásos narratíváját Orbán.

Kell egy kampány a regisztráció népszerűsítésére

Foglalkoztatja az a kérdés Orbánt is, hogy mi lesz akkor, ha több lesz a vakcina, mint a regisztrált. Eddig 3,7 millió ember regisztrált már az oltásra. De Orbán a 65 év felettieket külön csoportban kezeli, mert ők vannak leginkább életveszélyben szerinte a vírustól, és ma már csak 250 ezer 65 év feletti van, aki regisztrált, de még nem kapta meg az oltást, de ha „a Jóisten megsegít minket”, akkor egy hét múlva már arról fog beszélni, ők már mind megkapták. Orbán azokat is rá akarja venni a regisztrálásra, akik ezt még nem tették meg, ehhez kell egy kampány szerinte.

A kötelező oltás felnőtteknél nem járható út

Ha elérjük a 3-3,5 millió beoltottat, akkor „adhatunk könnyítést azoknak, akiknek van védettségi kártyája: ki lehet nyitni számukra a szállodákat, a kulturális életet”, de erről majd akkor kell beszélni. Ha pedig az eddig nem regisztráltak azt fogják látni, hogy valakik ilyen könnyítést kapnak, akkor kedvet kapnak a regisztrálásra. Erre számít a következő hetekben Orbán.

„Ez egy demokrácia. Én házam, én váram, erre a magyarok nagyon kényesek, szabadságszeretőek vagyunk. És ha valamiről azt gondoljuk, hogy jó is, de azt érezzük, hogy rá akarnak minket kényszeríteni”, akkor annak ellenállnak a magyarok. Így a felnőtteknek nem lehet előírni a kötelező oltást, „nem járható út”, de el tud olyat képzelni, hogy például a gyerekeknek igen, mondta.

Salvini a mi hősünk

Ezután a csütörtöki csúcstalálkozóról beszélt, amin Matteo Salvinivel, a Liga és az olasz jobboldal erős emberével, valamint Morawiecki lengyel miniszterelnökkel találkozott.

„Matteo Salvinit mi mindig a hősünknek tekintjük, mert bebizonyította belügyminiszterként, hogy a migránsokat a tengeren is meg lehet állítani”, az „ember pedig nem hisz a szemének”, hogy ezért bíróság elé állítják.

Orbán szerint a találkozó legfontosabb oka, hogy a korábbi hagyományos kereszténydemokrata pártok hosszútávábra elkötelezték magukat az európai baloldallal való együttműködésre, a hagyományos értékek feladása mellett, elfogadták „azt az LMBTQ-őrületet, a migrációval szemben nem akarják megvédeni a kontinenst”, sorolta Orbán. Az olaszokkal viszont ugyanazon az állásponton van a magyar kormány: a menekültek haza menjenek, ne befele.

„Fel fogjuk építeni az új kereszténydemokrata jobboldalt”

– mondta.

Orbán Viktor több mint egy évtizede csak és kizárólag a kormányközeli sajtónak ad interjút, a Kossuth Rádióban rendszeresen szólal meg péntekenként. A formátum interjú, ám váratlan, meglepő kérdést nem szokott kapni, ráadásul a kérdések sokszor leginkább állítások. A kormányfő maga mondta el 2019-ben, miért nem áll szóba nem baráti sajtóval: szerinte egy interjú nem bikaviadal, és máshogy is el tud jutni a választókhoz.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!