Meredek áremelkedés: akár egymillió forintba is kerülhet egy új balatoni lakás négyzetmétere

2021. április 02. – 08:55

Másolás

Vágólapra másolva

A koronavírus-járvány meredek kereslet- és árnövekedést okozott a vízparti ingatlanok iránt.

A Telex is írt róla korábban, hogy a járvány és a hozzá kapcsolódó korlátozások miatt az emberek elkezdték keresni a nyaralótérségekben lévő ingatlanokat, de a befektetési célú vásárlók érdeklődése is nőtt, nemcsak a Balatonnál, de a Velencei-tónál és a Tisza-tónál is.

A KSH szerint 2020-ban jelentősen nőtt az állandó balatoni lakosok száma, amire hosszú ideje nem volt példa, ez is azt mutatja, hogy a járvány miatt megváltozott a világ, az egyre inkább elfogadottá váló távmunka és a korlátozások mellett az emberek szívesen költöznek vízpartra, ha megtehetik. Emiatt a kereslet mellett a négyzetméterárak meredeken emelkednek a Balatonnál, különösen Zamárdi és Tihany térségében, itt akár

egymillió forintot, vagy még többet is elkérhetnek egy-egy újépítésű lakás négyzetméteréért,

mondta Benedikt Károly, a Duna House elemzési vezetője az ATV-nek.

Alkudni sem nagyon lehet

A kereslet óriásit nőtt, a kínálat pedig egyelőre nem tudta ezt követni, ezért alkudni sem nagyon lehet az árakból. A használt lakások azért még nem ennyire drágák, illetve vannak olcsóbb települések is, például Ábrahámhegy, ahol 400 ezer forint az átlagos négyzetméterár, vagy Balatonmáriafürdő, ahol mindössze 357 ezer forint, derült ki az ingatlan.com felméréséből.

Kétfajta kedvelt lokáció van, a tóparti lakások és házak, illetve a magasabban fekvő, szép panorámával rendelkező ingatlanok, de a kiadás terén is jött változás, az emberek elkezdték keresni a hosszabb távra, akár egy hónapra bérelhető lakásokat, derült ki az ATV Start műsorából.

A Telex csak tőled függ. Legyél a rendszeres támogatónk!
Támogatom!