A lezárt nyomozás gyanúja szerint különös kegyetlenséggel ölte meg fia Szilágyi István színészt

2021. április 1. – 07:54

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

Lezárta a rendőrség a nyomozást Szilágyi István halálának ügyében. A rendőrség szerint a Lópici Gáspár alakításáról is ismert egykori színészt 50 éves fia különös kegyetlenséggel ölte meg. A nyomozás iratai már az ügyészségen vannak, vádemelés várható.

A 83 éves Szilágyit a rendőrség adatai szerint tavaly május 3-án ölte meg a fia. A gyanúsított Sz. Péter reggel „7 és 8 óra között hosszú perceken keresztül bántalmazta, kalapáccsal többször fejbe verte, fojtogatta, valamint mellkasát is megtaposta. Az idős férfi végül többszörös koponyatörés és sorozat-bordatörés következtében a helyszínen belehalt sérüléseibe” – írta a Police.hu.

A férfi már előző este is zavartan viselkedett, éjszaka idős szülei közé feküdt le aludni, néhány órával a támadás előtt.

Az áldozaton felesége próbált segíteni, de nem tudta megállítani a fiát, így a házból kiszaladva a közeli üzletben kért segítséget. sietett. A végzetes támadás után zavart állapota miatt Sz. Pétert előbb kórházba vitték, majd kihallgatása után őrizetbe vették. A férfi korábban is rátámadt már nehéz körülmények között élő szüleire, eljárás is lett az ügyből, akkor azonban épp szülei igyekeztek kisebbíteni az ügy súlyosságát.

Az elvégzett elmeorvosi szakértői vélemény szerint Sz. Péter a bűncselekmény elkövetésekor beszámítható állapotban volt.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!