KSH: 273 ezer forint volt a nettó átlagkereset idén januárban

2021. március 31. – 11:20

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

Egy év alatt 9,5 százalékkal nőtt a teljes munkaidőben alkalmazásban állók bruttó és nettó átlagkeresete a 2020. januári adatokhoz képest. A bruttó átlagkereset 411 000 forint volt januárban, a kedvezmények nélkül számolt nettó átlagkereset pedig 273 300 forint – jelentette szerdán a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).

A bruttó keresetek a vállalkozások körében 8,5 százalékkal, a költségvetésben, az egyes előmeneteli rendszerek ütemezett béremelései eredményeként 13,3 százalékkal, a közfoglalkoztatottak nélkül 13 százalékkal nőttek.

A vállalkozásoknál 424 ezer 300 forint volt a közfoglalkoztatottak nélkül számolt bruttó átlagkereset, ami 48 ezer 600 forinttal alacsonyabb az előző havinál. A költségvetésben számolt 422 ezer 700 forintos átlagkereset is 3000 forinttal alacsonyabb a decemberinél.

A nettó átlagkereset a kedvezményeket is figyelembe véve 280 500 forintot ért el, 9,2 százalékkal emelkedett az előző év azonos időszakához viszonyítva.

A prémium, jutalom, egyhavi különjuttatás nélkül számolt rendszeres bruttó átlagkereset 390 200 forintra becsülhető, ami 9,8 százalékkal magasabb, mint egy évvel korábban. A reálkereset 6,6 százalékkal emelkedett, a fogyasztói árak előző év azonos időszakához mért, 2,7 százalékos növekedése mellett.

A legalább öt munkatárssal működő vállalkozásoknál teljes munkaidőben foglalkoztatottak száma tavaly februárhoz képest 49 ezerrel csökkent, a költségvetési szektorban nem változott a közfoglalkoztatottak nélkül számolt létszám. A közfoglalkoztatottak száma 6,1 százalékkal (6 ezerrel) csökkent egy év alatt.

Az iparban és az építőiparban az átlagosnál alacsonyabb 7,3, illetve 7,6 százalékos volt a keresetek emelkedése, a mezőgazdaságban 3,7 százalékos. A szálláshelyszolgáltatás, vendéglátás területén második hónapja csökkentek a keresetek, januárban 1,9 százalékkal voltak alacsonyabb az egy évvel korábbinál. Az oktatásban 12,7 százalékos, az egészségügyben 27,8 százalékos béremelkedést regisztrált a KSH. (MTI)

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!