Eltörte a mentőápoló bordáját egy bódult állapotú budapesti férfi

2021. március 31. – 11:51

Másolás

Vágólapra másolva

2019. augusztus 24-én egy 22 éves férfi alkoholt és kábítószert is fogyasztott, amitől olyan rosszul lett, hogy mentőt kellett hozzá hívni a XIV. kerületi Timur utcába. A férfi a vád szerint ezután rátámadt a kiérkező mentőre, és eltörte a mentőápoló bordáját – írja a Fővárosi Főügyészség sajtóközleménye.

A helyszínre érkezett mentőautó vezetője és mentőápolója megpróbált egészségügyi ellátást biztosítani a vádlottnak, ennek érdekében a földön fekvő, erősen ittas, bódult állapotban lévő férfit megpróbálták felkelteni. A magához tért férfi ekkor agresszívan szitkozódni kezdett, majd rájuk támadt.

Fotó: Fővárosi Főügyészség
Fotó: Fővárosi Főügyészség

A mentőautó vezetőjét a fülénél tenyérrel megütötte, majd ezután a mentőápolóra támadt. Őt többször is mellbe rúgta, a mentőápoló ettől a földre esett, ahol az agresszív férfi tovább rugdosta őt. A mentőápoló bordatörést, valamint zúzódásos jellegű sérüléseket szenvedett.

És ha mindez nem lett volna már így is elég: a férfi a mentők segélyhívására kiérkező rendőröket arcon köpte.

A Budapesti XIV. és XVI. Kerületi Ügyészség a férfival szemben közfeladatot ellátó személy elleni erőszak, súlyos testi sértés, valamint könnyű testi sértés és becsületsértés miatt nyújtott be vádiratot a bíróságra. Indítványozták a közügyektől való eltiltását és a végrehajtandó börtönbüntetést.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!