Kormányközeli lap megbízásából kutatta ki a kormányközeli közvélemény-kutató, hogy az ellenzék alkalmatlan a kormányzásra

2021. március 29. – 09:03

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

A kormány által nemzetstratégiai jelentőségű minősítést kapó Közép-Európai Sajtó és Média Alapítványhoz (KESMA) tartozó Magyar Nemzet megbízásából készített felmérést a Fidesz-közeli Nézőpont Intézet. A felmérésből megállapították, hogy

  • a megkérdezettek több mint fele alkalmasnak tartja a kormányzásra a Fideszt,
  • viszont csak a megkérdezettek ötöde gondolja ugyanezt az ellenzékről.

A kutatás eredményei szerint a kormánypárt minden kérdésben jobban teljesített, tehát a válaszadók szerint munkahelyteremtésben, a demokrácia melletti elköteleződésben és a cigányság helyzetének javításában is alkalmasabbnak látják a Fideszt.

Érdekesség, hogy az ellenzék esetében a cigányság helyzetének javítását látják legkevésbé reálisnak, de itt kapta a legkevesebb támogató választ a kormánypárt is.

A válaszok közötti legkisebb különbség a demokrácia melletti elköteleződésnél van. Itt a megkérdezettek 33%-a tartja erre alkalmasnak az ellenzéket, és 38%-a a Fideszt.

A kutatás ezer fő telefonos megkérdezésével készült március 16. és 17. között a 18 évesnél idősebb lakosság körében nemre, korra, iskolai végzettségre vagy lakhelyre való kikötés nélkül.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!