Tudod, mit kéne csinálni? Szólni a Fidesznek, intézzék el ők, ne folyjunk bele

2021. március 29. – 14:37

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

Tavaly nyáron, a Momentum konzultációs íveket gyűjtő kampánya idején készült hangfelvételekhez jutott hozzá az Átlátszó. A beszélgetéseken többek között Budakalász buzizásáról elhíresült jegyzője tárgyal a polgármesterrel arról, mennyire aggályos a Momentum akciója, és hogyan lehetne megakadályozni azt.

Felmerül a rendészek kiküldése, „közterület-foglalási” kérése és elutasítása, majd pedig a Fidesz bevetése is. Végül egy épp arra járó álláskeresővel rúgatnák fel a Momentum standját. Az Átlátszó megkérdezte a polgármestert a felvételek tartalmáról, aki mocskolódó hangulatkeltésnek titulálta a hangfelvételt, és hozzátette, a lehallgatással kapcsolatban büntetőfeljelentést tettek. Megkeresésünkre a Momentum megerősítette, hogy a standnál nem került sor tettlegességre, de még csak szóváltásra sem.

A beszélgetések leiratát, amelyet itt olvashatnak el teljes pompájában, annyira abszurdnak találtuk, hogy egy négyfelvonásos darabot írtunk a benne elhangzottakból. Jó szórakozást!

Az mocsadék Momentum megregulázásárúl, picsába zavarásárúl, és a budakalászi standjának felszámolásárúl

Színmű négy felvonásban

Szereposztás:
Jegyző – dr. Deák Ferenc jegyző
Balogh Csaba képviselő – Balogh Csaba
Polgármester – dr. Göbl Richárd polgármester
Rendészeti irodavezető – Fetterné Ferenczy Beatrix
Civil – Álláskereső

Első felvonás,

melyben a buzizásáról ismert budakalászi jegyző és a 2011 Egyesület képviselője haragra gerjednek, mert a momentumosok gyűjtik a konzultációs íveket, végül abban maradnak, hogy értesítik a rendészeti irodavezetőt, és majd a rendészekkel zavartatják el őket.

dr. Deák Ferenc jegyző: Arról tudok, hogy a Momentum itt mocskoskodik, hogy gyűjti. (...) Választók adataihoz akarnak hozzáférni, adatbázis építése céljából, menjenek a picsába.
Balogh Csaba képviselő: Megértelek, megértelek, már túl undorító az egész, ez a mocsadék tömeg.
Deák: Úgyhogy megkeresem ezt a... határozat (kattogás a számítógépen) (...) Intézzük, felhívom Beát, rendészek el fogják küldeni.
Balogh: Köszönöm szépen Feri, köszönöm…

Második felvonás,

melyben a szereplők gondolkodóba esnek, mit kéne tenni, ha a Momentum akciója törvényes, és még a rendőrség is tudomásul vette azt. Felmerül a „közterület foglalási”, majd a polgármester megvilágosodik, ki állhat a törvény fölött: a Fideszt kéne odaküldeni.

Deák: Önmagában az, hogy ezt a rendőrség tudomásul vette, ez nem mentesíti az illetőt, hogy közterület használati engedélyt kérjen. Vagy igen. Ezek jó kérdések, hogy most lehet-e, felszólíthatom-e most őket, hogy nyújtsanak be közterület foglalásit?(…)
dr. Göbl Richárd polgármester: Öhöm. És ha megkérik, hogy adjunk közterület használatit?
Deák: Elutasítjuk.
Göbl: Az igen. (…) Tudod mit kéne csinálni? Szólni a Fidesznek, intézzék el ők, ne folyjunk bele. (…)
Deák: Hát végül ők se hatóság, hogy a közterület használati engedélyt...
Göbl: De megvan a hatalmuk, hogy intézkedjenek.

SZÜNET

Harmadik felvonás,

melyben a rendészeti irodavezető megkönnyebbül, hogy nem kerül jogtalan intézkedés miatt ismét címlapra, ha helyette majd a Fidesz intézkedik.

Fetterné Ferenczy Beatrix, rendészeti irodavezető: Nem akarok bemenni jogtalan intézkedésbe, hogy aztán azért legyek címlapon, hogy kiküldtem a rendészeket.
Göbl: Nem, ne küldje ki.
Fetterné: Ne küldjem ki?
Göbl: Ne, mondtam a Ferinek, szerintem a legjobb volna szólni a Fidesznek, és takarítsák el. (…) Semmit ne csináljunk egyelőre.
Fetterné: Akkor nem csinálok semmit, mert az sem jó, az is nagyon rossz, ha túlnyúlunk a hatáskörünkön.
Göbl: Persze, még következménye is lehet.
Fetterné: És akkor én leszek megint címlapon.

Negyedik és egyben utolsó felvonás,

melyben épp a Budakalászi Hírmondó terjesztésére jelentkező civil álláskeresőre bíznák a megoldást: menjen ki, és rúgja fel a Momentumosok standját.

Göbl: Szeretne nálunk dolgozni, lenne van állás neki? (…) Ha jó helyre fordul az ember, akkor mindjárt tudja, hogy mire számíthat! (…)
Civil: Szezon munka szokott lenni? (…)
Göbl: Én tudnék egy jó munkát!
Civil: Na?
Göbl: Kimegyünk itt a HÉV-megállóhoz, és a Momentumosok pultját felrúgod úgy,
ahogy van.
(Nevetés)

FÜGGÖNY. RUHATÁR. FELJELENTÉS.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!