Ellenzéki városokban jelent meg újabb Fidesz-közeli, ingyenes bulvárlap

2021. március 28. – 10:30

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

A hét második felében megjelent az ellenzéki vezetésű városokban a kormányközeli Mediaworks legújabb kiadványa, a City7. A Magyarnarancs.hu szerint százezres nagyságrendben juttatták el a bulvárba csomagolt kormányüzeneteket Szekszárdon, Miskolcon és Pécsen is.

A portál még februárban tudósított arról, hogy a kormányközeli kiadóvállalat olyan városokban készül megjelentetni az ingyenes, postaládákba eljuttatott hetilapot, ahol a 2019-es önkormányzati választásokon veszített a Fidesz. Akkor arról írtak, hogy Tatabányán, Hódmezővásárhelyen, Szombathelyen, Szekszárdon, Szegeden, Salgótarjánban, Egerben, Miskolcon, Pécsen és Nagykanizsán fogják kiadni a City7-et. Ehhez képest újdonság, hogy a portál szerint Budapesten a Józsefvárosban is ki fogják adni.

A már megjelent lapokról a Media1 azt írta, hogy három részből állnak: egyharmad Fidesz-barát, a helyi ellenzéket kritizáló tartalom, egyharmad a Mediaworks központi szerkesztőségében gyártott bulvár, a többi pedig hirdetés.

A City7 központi szerkesztőségét Pósa Árpád vezeti, aki 2017-ben a meghekkelt Orbán-interjú után vette át a Fejér Megyei Hírlap vezetését, majd dolgozott a Hír TV onlinnál, a Délmagyarországnál, 2020 februárban pedig a Fidesz hivatalos kormánylapjának számító Magyar Nemzet főszerkesztő-helyettese lett.

A héten először megjelent kiadvány komolyabb közéleti hullámot keltett Pécsen, ahol a várost vezető ellenzéki koalíció közleményben reagált az új kormányközeli propagandalapra:

Komolyan bízunk abban, hogy a Fidesz helyi politikusai nem vállalva a szekunder szégyent minél hamarabb elhatárolódnak ettől a szennytől. Amíg ezzel szórják tele a várost, nem kell lekapcsolni a közvilágítást ahhoz, hogy sötét legyen Pécsett. A város polgáraitól mindössze annyit kérünk: óvatosan közelítsenek a propagandaanyaghoz, mert már rövidtávon is indokolatlan hangulatromláshoz vezethet.

Az állítólag minden pécsi postaládába bekerülő lapról megjelent városházi közleményre a Mediaworks is reagált, cikkükben megköszönték a reklámot.

A magyar sajtóhelyzetről és Orbán Viktor médiafölényéről ebben a cikkünkben foglalkoztunk részletesen.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!