Zsarolás és kényszerítés – Szél Bernadett így értékeli az egyetemi modellváltást

2021. március 27. – 12:00

Másolás

Vágólapra másolva

Tény, hogy a bemutatott mintapélda alapján a pécsi szenátus nem tudhatta, amikor leugrott fejjel lefelé a trambulinról, hogy frissítő, hűsvízű medencébe érkezik, vagy csak becsapódik a betonba.

Közérdekű adatkéréssel fordult Szél Bernadett három hazai egyetemhez, egyikük válaszolt, amit a képviselő úgy értelmez: Palkovics László szakminiszter valódi alternatíva nélkül hajszolta bele a pécsi intézményt a modellváltásba.

Szél Bernadett országgyűlési képviselő (korábban az LMP társelnöke) úgy véli, zsarolás történt, mert az egyetemek semmilyen garanciát sem kaptak a kormánytól. Ráadásul a pandémia legdurvább szakaszában, kisebb társadalmi figyelem mellett csúszhat majd át az egészségügy után a felsőoktatás hatalmas átalakítása is. Minderről Szél Bernadett FB-oldalán lehet olvasni.

Adatkérés

A politikus mindenesetre közérdekű adatkéréssel fordult a Pécsi, a Szegedi és a Debreceni Egyetemhez, amelyben arra kérdezett rá, hogy milyen információk alapján hoztak az egyetemek szenátusai pár hét leforgása alatt az egész hazai felsőoktatás jövőjét meghatározó döntéseket.

A Pécsi Egyetem válaszolt, a másik kettő nem, például arra hivatkoztak, hogy a magánegyetemmé válásról szóló anyagok titkosak, mert

„további döntés megalapozását szolgálják”.

Ez az elutasítás önmagában is megérne egy misét, sokat elárul egy mai egyetem nyíltságáról, bátorságáról. Ha legalább azt mondanák, hogy döntöttünk valahogy, de mi is érezzük, hogy ciki, ha ezt mindenki megismerheti, de nem, ők még döntéseket alapoznak meg. Vajon a modellváltás után mégis miről szeretnének még dönteni?

Az egyedül nyílt Pécsi Egyetem válaszaiból azonban sok minden kiderül – értékel a politikus, például az, ha ez még bárkinek meglepetés ebben az ügyben, hogy nem az egyetemek kezdeményezték a modellváltást. mint a pécsiek írták:

„A fenntartó Innovációs és Technológiai Minisztérium kezdeményezésére a Pécsi Tudományegyetem vezetése és karok dékánjai január 8-án tájékoztató megbeszélést folytattak a fenntartó képviselőjével az Egyetem modellváltási folyamatba történő esetleges bekapcsolódásáról.”

Komoly tempó

Palkovics László miniszter és csapata mindenesetre nagyon pörgethette az eseményeket, a minisztérium eredetileg egyetlen hónap alatt akart eljutni a rektorok berendelésétől a törvényig: január 8-án volt az első megbeszélés, február 9-ére már a parlamenti előterjesztést tervezték. Pedig 10 nappal a szenátusi döntés előtt még nem volt kijelölt tárgyaló delegáció az egyetem részéről, majd garanciák és kellő információ nélkül kellett tárgyalnia és megfeszített ütemben haladnia az egyetemnek.

A döntési folyamatról nagyjából az derül ki, hogy ez is egy olyan ló volt, amelyik, ha akarom vemhes, ha akarom, nem vemhes. Ha egyetlen képben szeretnénk sűríteni az egyetem és a minisztérium viszonyát, képzeljük el, hogy az egyetem megkérdezi, milyen kurátorokra számíthat. Mire érkezik egy (hangsúlyozottan fiktív) udvarias, iktatószámmal ellátott levél:

„Tisztelt Egyetem, a kurátorok magasak lesznek, de könnyen előfordulhat az is, hogy alacsonyak, sőt, van arra is némi esély, hogy éppen átlagos testalkatúak. Tisztelettel Minisztérium.”

A kisarkított példa után idézzük valóban a szöveget:

„A modellváltás lehetőséget teremt a jelenlegi szervezeti keretek újragondolására, de az alapító döntése szerint meg is maradhat a jelenlegi struktúra. Ennek részletei a tárgyalás későbbi szakaszában kerülnek előtérbe.”

Hát, erre aztán lehet döntést alapozni.

Volt azért mézesmadzag is

Tényleg érdemes elolvasni a részletesebb anyagot, ahol olyan finomságok vannak, minthogy a folyamat során garancia „az alaptörvény”, illetve a jövő biztosítékairól szóló mondat így kezdődik: „reményeink szerint” .

Ugyanakkor volt egy vonzó anyagi ígéret::

„A modellváltó intézmények esetében (!) 2 lépcsőben 15 + 15 % béremelésre van kormányhatározatban rögzített ígéret. További mézesmadzag a 15-25 éves stratégiai finanszírozási szerződés az állammal és az 5 éves középtávú finanszírozási szerződés.”

Az idézet Szél Bernadett posztjából van, vagyis kevés, a jövőre vonatkozó biztos információ mellett egy béremelési ígéretre alapozva hozott a pécsi szenátus 34 igen, 2 nem és 2 tartózkodás mellett a döntést és bólintottak rá egy még nem ismert összetételű mindenható kuratóriumra,

Szél Bernadett értékelése

Végül Szél Bernadett így zárja a bejegyzést:

„És most jön a parlamenti szakasz: a tervek szerint kedden terjeszti be a kormány a törvényeket. A felsőoktatás rendszerváltás óta nem látott mértékű átalakítása zajlik. A járvány közepén. A kormány ugyanis úgy gondolta, hogy miután tíz évig hagyta lepusztulni az egészségügyet és az oktatást, egy világjárvány kellős közepén kezd neki a rendszerszintű átalakításoknak, bármiféle egyeztetés, társadalmi, szakmai, politikai vita nélkül. Akkor, amikor minden figyelem máshol van, amikor nem lehet összeülni, vitákat szervezni és tiltakozni. Nem is a Fidesz lenne, ha nem így intézte volna.”

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!