Köznevelési államtitkár: Április 7. után is maradhat még a digitális oktatás
2021. március 25. – 06:23
frissítve
Maruzsa Zoltán kizártnak tartja, hogy a tanév végéig maradjon a digitális munkarend. A köznevelésért felelős államtitkár a Magyar Nemzetnek adott interjújában ugyanakkor azt mondta:
„kell ahhoz némi optimizmus, hogy az április 7-i nyitást kőbe vésettnek vegyük. Jelenleg valószínűbb, hogy a jelenléti nevelés és oktatás visszaállítása kitolódhat egy kicsit, de ehhez is látni kell a következő két hét fejleményeit.”
Maruzsa arról is beszélt, hogy szerinte a személyes jelenlét hiánya egyáltalán nem rontotta le a diákok teljesítményét. Úgy látja, hogy „a tavaly óta felhalmozott tudást” remekül tudják kamatoztatni azok a tanárok is, akik korábban nem preferálták az internet és a számítógép használatát. Arról, hogy lesz-e idén szóbeli érettségi, azok után, hogy tavaly a koronavírus-járvány miatt csak írásban vizsgáztak a végzősök, az államtitkár azt mondta:
„Jelenleg bizakodunk, tavaly is biztonságosan meg tudtuk szervezni a vizsgákat, ősszel a második hullám idején a szóbelik is rendben lementek, tehát normál menetrendre készülünk.”
Ehhez azt is hozzátette: „január óta ostrom alatt állunk, hogy könnyítsünk a vizsgákon”, szerinte azonban nem egyértelmű, hogy valóban könnyebbséget jelent-e az érettségizőknek, ha nem kell a szóbelire is készülniük. Ezt azzal indokolta, hogy ha valakinek rosszul sikerül az írásbelije, az szóban akár még javíthat.
Ahogy a Telex arról korábban beszámolt, a szomszédos Szlovákiában egyáltalán nem lesz kötelező idén sem szóban, sem írásban az érettségi vizsga, a végzősök megajánlott jegyet kapnak. Magyarországon pedig már több mint 21 ezren írták alá azt a petíciót, ami a szóbelik eltörlését kéri.
Ezenkívül az interjúban Maruzsa arról is beszélt, hogy:
- járvány lecsengését követően érdemes lesz majd „felmérni a károkat”, a tanulók lelkiállapotát;
- a digitális oktatás kevésbé hatékony, ha nevelésről van szó, de „a szaktárgyi tudás átadása alapvetően így is meg tud valósulni”;
- a Kréta pedig a komoly informatikai fejlesztéseknek köszönhetően az államtitkár szerint „gyakorlatilag mindenre alkalmas, ami az online tanuláshoz, tanításhoz szükséges”.
A teljes interjút itt lehet elolvasni.