2019 első két hónapjában jóval magasabb volt az összhalálozás a mostaninál

2021. március 25. – 10:37

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

A koronavírus harmadik hulláma nemcsak eddig nem látott mennyiségű fertőzöttet, halálesetet és egészségügyi túlterhelést hozott, de a kórházba kerülési és halálozási statisztikákon is módosított. Az első és második hullámban megszokhattuk, hogy a Covid−19 elsősorban az idős, krónikus betegekre lehet végzetes, az utóbbi hetekben viszont egyre több olyan hírt hallani, hogy középkorú és fiatal emberek kerülnek kórházban vagy halnak meg, köztük olyanok is, akiknek semmilyen alapbetegségük nem volt. Elemzőcikkünkben azt jártuk körül, mennyire igazolják az érzetet a számok, és ennek mi az oka.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!