Április közepétől lesz lehetőség a személyes konzultációra a technikumokban

2021. március 25. – 11:55

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

„Azt reméljük, hogy a járványhelyzet alakulása lehetővé teszi, hogy április 12-én vagy 19-én az iskolák újranyithatnak, ezt követően pedig lesz lehetőség a személyes konzultációra” – mondta Gulyás Gergely arra a kérdésünkre, mi az oka annak, hogy eltérő szabályok vonatkoznak a technikumba járó középiskolásokra és a gimnazistákra, miközben mindkét csoport ugyanazt az érettségit fogja írni. Az Emmi rendelete szerint tarthatók személyes konzultációk az érettségire készülőknek, míg az ITM a szakképzésben tanulók számára csak online konzultációkat tarthatnak április 7-ig. Nem gondolják azt, hogy így nem egyenlőek a vizsgázók esélyei?

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!