A Puskás Arénához épülő alagút kiszivárogtatása miatt nem vonható felelősségre Stummer János

2021. március 24. – 14:13

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

Az ország első számú feljelentője, Tényi István a jobbikos országgyűlési képviselőt, Stummer Jánost is feljelentette, amikor nyilvánosságra hozta a Puskás Arénánál tervezett VIP-aluljáró tervét. Az eset után Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter minősített adat nyilvánosságra hozataláról beszélt.

A Központi Nyomozó Főügyészség (KNYF) ezt a feljelentést most elutasította a 24.hu információi szerint. A Puskás Aréna Stummer bejelentése után válaszul közzétette a terveket, később a Miniszterelnökség is megerősítette: az alagút építése, a beruházás ténye nem minősített adat. Az alagút megvalósításának részletei képeznek nemzetbiztonsági szempontból védendő adatot, ilyet azonban nem hozott nyilvánosságra a jobbikos politikus.

A KNYF arra is kitér a határozatában, hogy Stummer, aki a nemzetbiztonsági bizottság elnöke, a tudomására jutott adatokat elferdítve tette közzé, mintha az 50 méter hosszú közlekedési aluljáró a kormányfő személyes céljait szolgálná. A 190 milliárd forintért megépített létesítményhez utólag hozzárendelt aluljáró ugyanis a rendezvényekre érkező védett személyek biztonságosabb szállítását tenné lehetővé. Ilyenek lehetnek például az idén nyárra halasztott Európa-bajnokságra érkező francia vagy portugál politikusok.

A főügyészség azt is megállapította, hogy Stummer közlése a szabad képviselői szólás körébe esik.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!