El a kezekkel a sajtótól! Támogatás!

Bruttó 280 ezres kezdőfizetést kérnek az egészségügyi szakdolgozók

2021. március 22. – 06:07

Másolás

Vágólapra másolva

4055

Háromlépcsős béremelési koncepciót dolgozott ki a Magyar Egészségügyi Szakdolgozói Kamara (MESZK), amely szerint kritikus szintet ért el a szakdolgozói létszámhelyzet. Az emberi erőforrások miniszterének, a belügyminiszternek és az országos kórház-főigazgatónak is elküldött javaslatról a Világgazdaság hétfői számában írnak.

A MESZK azt kéri, hogy a 2022. január 1-jére tervezett, átlagosan 21 százalékos béremelést hozzák előre idén június 1-jére. Ekkortól egy kezdő szakdolgozó fizetése bruttó 264 ezer forint lenne a jelenlegi 202 ezer forint helyett, egy negyven éve a pályán lévő, több végzettséggel rendelkező szakdolgozó pedig bruttó 685 ezer forintot keresne a jelenlegi 645 ezer forint helyett. A következő két béremelés jövő év elején, illetve 2023 januárjában következne, és a harmadik lépcsővel a kezdő szakápoló bére bruttó 280 ezerre, a 40 éve pályán lévőé 1,3 millió forintra nőne. A MESZK azt is kéri, hogy az orvosi bérek rendezésében alkalmazott pótlékok mértékével arányos szakdolgozói pótlékokat vezessenek be.

Vágólapra másolva
Kedvenceink
Kövess minket Facebookon is!
EUR 398,85 Ft
USD 369,49 Ft
További élő árfolyamok!
Partnereinktől