Hetvenmilliót hagyott hálából egy kanadai magyar a szolnoki kórház kardiológiájára

2021. március 22. – 10:21

Másolás

Vágólapra másolva

Mintegy 300 ezer kanadai dollárt, azaz csaknem 70 millió forintot hagyott a szolnoki Hetényi Géza Kórházért Alapítványra egy kanadai magyar férfi, aki az intézmény kardiológiai osztályát jelölte meg kedvezményezettnek, közölte a Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Hetényi Géza Kórház – Rendelőintézet hétfőn közleményben az MTI-vel.

A szolnoki kórház főigazgatója, Piroska Miklós elmondta, hogy az intézményüket Kanadából kereste meg Alberta állam tiszteletbeli konzulja, Szenthe Sándor azzal, hogy egy kanadai magyar, Gulácsi István végrendeletében jelentős összeget hagyott a Hetényi Géza Kórházért Alapítványra.

Az 1924-ben, Szolnokon született, Kanadába 1949-ben emigráló Gulácsi az adományozás okát is megjelölte: feleségét éveken át kezelték a kórház kardiológiai osztályán, ugyanis rendszeresen hazautaztak Magyarországra.

A 2020-ban elhunyt férj végrendelete szerint már meg is érkezett a pénz a kórház alapítványához. Köszönetképpen a nagylelkű gesztusért a kórház vezetősége arra készül, hogy emlékplakettel tisztelegjen az adományozó előtt. Az adományként kapott összeget a a kardiológiai ellátásra fordítják majd az osztályt vezető főorvos, Herczeg Béla szerint. Ez a gyakorlatban annyit tesz, hogy felújítják az osztályon az elektronikai rendszert, számítógépet, nyomtatókat és ehhez tartozó egyéb eszközöket vásárolnak. A tervek között szerepel szívultrahang-készülék, defibrillátorok, továbbá Holter-készülék (szívritmus-analízisre használt elektronikai eszköz) beszerzése is.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!