A Momentum a Btk. szigorításával érné el, hogy a propagandistákat eltiltsák az újságírástól

2021. március 19. – 09:07

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

Fekete-Győr András, a Momentum miniszterelnök-jelöltje Földi-Kovács Andrea vendége volt a Hír TV-n. A politikust elsősorban a járványhelyzettel kapcsolatos korábbi, ellentmondásosnak ítélt kijelentéseiről, valamint az esetleges kormányváltást követő elszámoltatási terveiről kérdezték.

Földi-Kovács felidézte, hogy korábban Fekete-Győr az orosz és a kínai vakcina magyarországi használatát diplomáciai eszköznek nevezte, és azt mondta, Orbán Viktor nyomást helyezett a hatóságokra, hogy engedélyezzék ezeket. Ehhez képest most már ő is oltatna a keleti vakcinákkal. Fekete-Győr szerint szerencsére időközben kiderült, hogy ezek is biztonságosak (bár kevésbé hatásosak), de azt is leszögezte, hogy nyugati orientációt, életszínvonalat szeretne elérni, ha az országot vezetné.

A műsorvezető ezután felhozta, hogy a Momentum jelöltje az elmúlt időszakban néhány hetes eltérésekkel olyan kijelentéseket tett a korlátozások ügyében, amelyek ellentmondásosnak tűnnek: februárban még okos nyitásról beszélt, majd a kormányzati zárások bevezetésekor már azt mondta, hamarabb kellett volna szigorítani.

Fekete-Győr szerint ebben nincs ellentmondás, okos nyitás alatt ő azt érti, hogy este 10-ig meghosszabbítaná a kijárási tilalmat, és este 9-ig nyitva lehetnének a boltok, hogy ne tömörüljenek össze az emberek munka után.

Ezután került szóba a legforróbb téma, amivel Fekete-Győr mostanában tematizálja a jobboldali nyilvánosságot, miszerint hatalomra kerülése esetén eltiltaná a foglalkozásuk gyakorlásától a propagandistákat. Földi-Kovács megpróbálta kihúzni a politikusból, hogy vele személy szerint mi lenne a terv, hiszen még 2016-ban ő is olyan válaszokat kapott a Momentum sajtóosztályától, amelyekben lepropagandistázták. Fekete-Győr azt mondta, az imént Földi-Kovács is hazugságokat állított némely kérdésében, ugyanakkor konkrétan vele szemben nincs semmilyen terv, és nyilván nem is ő maga hozna ilyen döntéseket;

a Büntető törvénykönyvet (Btk.) szigorítanák úgy, hogy nagyobb retorziók érjék azt, aki „szándékosan” hazugságokat terjeszt.

Ennek keretében kerülne be a Btk.-ba a foglalkozástól való eltiltás fél, egy, öt évre, vagy akár az egész életre. A politikus azt mondta: minden esetben a bíróságon dőlne el, hogy egy-egy beperelt médiamunkásnak mi lesz a sorsa.

A tervezett kemény elszámoltatás jogállami keretek között tartásáról is kérdezett Földi-Kovács, aki felidézte, hogy Áder Jánost leváltaná, Polt Pétert „satuba fogná” a Momentum, a vállalkozói kört és az adminisztrációt pedig fidesztelenítené. Fekete-Győr erre azt mondta, hogy a köztársasági elnökkel kapcsolatban csak annyit mondanak, legyen közvetlen a választása, a többi esetben pedig

léteznek bejáratott jogállami eszközök arra, hogy elszámoltassák a korrupt személyeket, ilyen lenne például a Romániában már kipróbált korrupcióellenes ügyészség.

A fidesztelenítés kapcsán a műsorvezető felvetette, hogy vajon a DK-s korrupciót is elszámoltatnák-e, mire Fekete-Győr közölte, hogy természetesen, hiszen a korrupciónak nincs színe.

Szóba került még a Momentum összefogása a DK-val. Fekete-Győr 2017-ben ugyanis még azt mondta, jobb lenne, ha Gyurcsány Ferenc eltűnne a politikából. A pártelnök úgy reagált, hogy közben

az változott, hogy Gyurcsány megígérte, nem fog kormányzati pozíciót vállalni, és ugyanezt javasolná most Orbán Viktornak.

Arra a kérdésre nem adott egyértelmű választ, hogy szerinte mi történt volna vele, ha a 2006-os, rendőri agresszióval tarkított tüntetések során követi el azt a füstgránátos akciót, ami miatt most bírósági eljárás folyik ellene, de azt mondta, 2006-ban ő is kint volt a tüntetők között az utcán. Felmerült még, hogy vajon nem lekicsinylő-e Gyurcsány Ferencnek az a Facebook-posztja, amelyben arra kérte az embereket, viszonyuljanak megértően az új politikusi generációhoz, de Fekete-Győr ezzel kapcsolatban nem nyilvánított véleményt.

A teljes blokk itt nézhető vissza.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!