Delhusa Gjon aranykalászos gazdának fog tanulni

2021. március 14. – 09:24

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

A zenész Delhusa Gjon tavaly októberben kapta el a koronavírust, ami nála komoly tünetekkel jelentkezett. 10 nap szenvedés után mentőt hívott, és kórházba vitték, november elejére pedig intenzív osztályra került. Végül 23 nap után végre negatív lett a tesztje.

A zenész most a Blikknek arról beszélt, hogy az átélt dolgok – például a halálközeli élménye – miatt másképp látja az életét, és nagy változásokat is tervez. Bár a zenélést sem adja fel végleg, a stúdióban készülnek is új dalok, de

„a természet eddig is fontos volt nekem és kedvesemnek, Fanninak is, de most még inkább központi szerepet kap az életünkben. Jelentkeztem az aranykalászos gazdaképzésre, lassan kezdődnek az órák, már nagyon várom”

meséli, és hozzáteszi:

„sokan mondták, hogy egy vitéz nem vitéz föld nélkül, és amikor jött egy-egy felajánlás megvehető földről, ebbe fektettem a jövedelmem egy részét. Javarészt Pomáz és Szentendre körzetében vannak a földjeim, szeretnék most már komolyabban foglalkozni velük. A növénytermesztés azonban nem az én világom, Fannival mindketten inkább az állatok felé húzunk. Ő imád lovagolni, és vannak is lovaink, de voltak kecskéink, bárányunk és tyúkjaink is, úgyhogy inkább az állattenyésztés érdekel”.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!