Gulyás: Lesz érettségi, de hogy szóbeli lesz-e, vagy csak írásbeli, majd eldől

2021. március 11. – 11:20

Másolás

Vágólapra másolva

Egyelőre 18 év alattiakat csak a Pfizerrel lehet beoltani, ott is 16 év felettieket, de egyelőre ilyen döntés még nem született, mondta Gulyás. Tavaly sikeresen bonyolítottuk le az érettségit hasonló helyzetben, bár nyilván alacsonyabb járványszámok mellett, de mivel májusban-júniusban lesznek az írásbeli és szóbeli érettségik, így ezzel kapcsolatban egyelőre nem nyilatkozna, mondta.

De hozzátette, azt remélik, a beoltottság is magasabb lesz akkorra sokkal, és a harmadik hullámot is letörjük. „Lesz érettségi, és tavaly csak írásbeli volt, de szeretnénk, ha idén lenne szóbeli is” – mondta. A döntés csak később születik majd meg.