Bruttó 3,1 milliárd forintos támogatásból készítenek elő és építenek egy parkot az V. kerületben

2021. március 11. – 06:36

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

Frissítés: A 24.hu cikke után az V. kerületi önkormányzat levelet írt a lapnak, amiben azt írták, a kormányzati támogatás összege bruttó összeg, és nemcsak a Bástya utca 1-11. területén kialakítandó közpark kialakítását, a mellette lévő utca felújítását és a helytörténeti bemutató teret foglalja magában, hanem „az építőipari kivitelezési tevékenység előkészítése (terepelőkészítés, régészet), a szakmai ellenőrzéséhez elengedhetetlen mérnöki szolgáltatások (tervezés, műszaki lebonyolítás, műszaki ellenőrzés), és a kapcsolódó adminisztratív feladatok (ügyvédi költség, engedélyeztetési, hatósági díjak) költségét is. A cikkben hivatkozott, tavaly nyáron megjelölt költség ezzel szemben nettó összeg, és csak a Bástya utca 1-11., (hrsz. 24066,) területén kialakítandó közpark kivitelezési költségét jelezte előre, a tervezés korai fázisában. Időközben a beruházás beavatkozási területe és műszaki tartalma nőtt”, írja a lap.

Korábban írtuk: 3 milliárd 120 millió forint állami támogatást kapott parképítésre az V. kerületi önkormányzat, írja a 24.hu. A Belváros-Lipótváros honlapjára feltöltött iratokból derült ki, hogy a fideszes vezetésű önkormányzat az egyik szűk utca fél futballpályányi telkére költheti a hatalmas összeget.

A kerület tavaly nyáron még 1,3 milliárdos kiadást tervezett be a Bástya utcára, igaz, akkor még saját forrásokból finanszírozta volna a projektet. A lap információja szerint tavaly év végén a kormány beszállt a projektbe, és az állami támogatás kiadásához szükséges eljárást néhány nap alatt lezongorázták.

A Bástya utca 1–11. szám alatti területen januárban már el is kezdődtek az építési munkálatok. A feladat elvégzésére „a kerület egyik favorizált beruházó cége”, a Penta Általános Építőipari Kft. kapott megbízást. Az 1728 négyzetméternyi Bástya utcai telken, más néven Só téren, a tervek szerint egyebek mellett lesz:

  • hullámzó gyepes felület, amiken fel-le lehet szaladgálni, napozni;
  • öntött gumiburkolatú játszótér;
  • régészeti tematikájú homokozó;
  • ivókút,
  • folyamatosan párologtató esőkert,
  • pergola,
  • szerpentinnel egymáshoz kapcsolódó pihenőterek, színes növénykiültetések.
Forrás: Belváros-Lipótváros Városfejlesztő Kft.
Forrás: Belváros-Lipótváros Városfejlesztő Kft.

Az önkormányzat a lap kérdésére részletesebben is megírta, hogy milyen pályázati elemekre adta a kormány a támogatást:

  • a 24059 és 24066 helyrajzi szám alatti ingatlanokon régészeti értékeket bemutató új közpark kialakítása;
  • a 23997 helyrajzi számú ingatlanon a Veres Pálné utca megújítása utolsó ütemének befejezése;
  • a 24072 helyrajzi számú ingatlan önkormányzati tulajdonú helyiségcsoportjában kialakítandó helytörténeti bemutató tér.

A közpark, ahol 20 fa és sok cserje telepítésével „a korábbi 4,5 százalékról több mint 50 százalékra növelik a zöldfelület arányát”, az önkormányzat szerint idén év végére el is készül, a Veres Pálné utcai útrekonstrukció és a helytörténeti bemutató tér kivitelezése pedig 2022 első negyedévében zárul.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!