Március utolsó szombatján újra elsötétülnek egy órára a világ legismertebb épületei

2021. március 10. – 15:44

Másolás

Vágólapra másolva

Március utolsó szombatjára a Természetvédelmi Világalap (WWF) ismét meghirdette a Föld órája elnevezésű önkéntes akciót, amely során arra próbálják rávenni az embereket, hogy egy órára álljanak le az energiafogyasztással, és kapcsolják le az elektromos eszközeiket – írja a WWF közleménye.

A Föld órája kezdeményezés Ausztráliából indult el 2006-ban, és már a következő évben nemzetközi eseménnyé vált. A WWF célja az volt, hogy felhívja a figyelmet a pazarlásra és a környezettudatos életmód fontosságára. Az akcióban eddig már 172 ország vett részt, az elmúlt évek során olyan ikonikus építmények sötétült már el, mint a párizsi Eiffel-torony, a londoni Big Ben és a New York-i Empire State Building. Ezen a napon Budapest legismertebb turista látványosságai is elsötétülnek egy órára.

A Lánchíd a Föld órája nevű akció előtt, kivilágítva, és az akció idején, kivilágítatlanul 2016. március 19-én –Fotó: marjai János / MTI
A Lánchíd a Föld órája nevű akció előtt, kivilágítva, és az akció idején, kivilágítatlanul 2016. március 19-én –Fotó: marjai János / MTI

„Az idei Föld órája keretében március 27-én 20:30-tól ismét elsötétül egy órára a világ. Idén március 27-én 20:30-tól te is oltsd le a világítást és kapcsolj ki otthonodban minden elektronikus berendezést egy órára, ezzel kifejezheted támogatásodat természeti értékeink megóvása mellett” – írják. Az akcióhoz csatlakozókat arra kérik, hogy regisztráljanak a foldoraja.hu oldalon.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!