Tetten ért betörő ölhette meg a kislángi házaspárt

2021. március 7. – 19:15

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

Vasárnap délelőtt a Telex is megírta, hogy kettős gyilkosság történt a Fejér megyei Kislángon, ahol egy nő és egy férfi holttestét találták meg egy családi ház udvarában. A tettest egy óra alatt elfogták, de most még több részlet kiderült a kettős gyilkosságról.

A Feol.hu úgy tudja, hogy a férfi és a nő valójában egy nyugdíjas házaspár volt, akik hajnalban betörésen tetten érték a gyilkosukat. A lap szerint a 26 éves férfi menekülés helyett rátámadt a házaspárra.

A Bors információi szerint a betörő egy pajszerrel támadt a házaspárra, majd az udvari aknába lökte őket, ahol megtalálták a holttestüket. „Zsákmánya mindössze egy alig használható hajnyíró, egy fél üveg kóla, néhány szál hurka és egy fél csomag kókuszdesszert volt” – írja a Bors. A lap úgy tudja, hogy az elkövető már korábban is tört be házakba, sőt, a meggyilkolt házaspártól is már lopott korábban.

A Feol.hu beszélt Rumpler Tibor polgármesterrel is, aki „a településen eluralkodó döbbenetről” beszélt a lapnak, de az ügyről többet nem tudott elmondani.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!