Publicus: A Jobbik a Momentumtól szipkázza el a szavazókat

2021. március 07. – 09:55

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

Növekszik a Jobbik támogatottsága és a párt a Momentumtól szipkáz el szavazókat, tőlük is elsősorban vidéken – derül ki a Publicus Intézet Népszava megbízásából készített reprezentatív közvélemény-kutatásából, melyben február 20-25 között a pártok támogatottságát vizsgálták.

A baloldalhoz köthető intézet felmérése szerint az összes megkérdezett körében:

  • a Fidesz támogatottsága egy százalékpontot csökkenve, 29 százalék.
  • Az MSZP-é egy százalékpontot csökkenve, 5 százalék.
  • A Jobbik támogatottsága most 7 százalék, ez az adat a múlt hónaphoz képest egy százalékpontot növekedett.
  • A DK támogatottsága egy százalékpontot csökkenve, 8 százalék.
  • A Momentum támogatottsága újabb egy százalékpontot csökkenve pedig 5 százalék.

Az „összefogás szavazó” aránya – vagyis azok, akik csak egy összefogott ellenzékre szavaznának – a kutatás szerint meredeken emelkedik, az összes megkérdezett körében 8 százalék, a biztos szavazó, pártválasztók körében pedig 12 százalék.

Három alapvető trend figyelhető meg:

  • növekszik a Jobbik támogatottsága, a párt a Momentum vidéki szavazóit szívja el;
  • havonta nagyjából 1-1 százalékponttal növekszik az „összefogás szavazók” aránya, ez a tábor a bizonytalanokból érkezik;
  • Stabilizálódott az összefogott ellenzék 2020 nyár végén – ősz elején létrejött előnye a kormánypárttal szemben.
A Telex csak tőled függ. Legyél a rendszeres támogatónk!
Támogatom!
A Telex csak tőled függ. Legyél a rendszeres támogatónk!
Támogatom!