Győr fideszes polgármestere szerint égbekiáltó baromságot nyilatkozott az országos kórház-főigazgató

2021. március 5. – 14:13

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

Személyesen, a Petz Aladár Egyetemi Oktató Kórház kardiológusaként is érintett az új egészségügyi szolgálati jogviszony kérdésében Dézsi Csaba András, Győr polgármestere, különösen, hogy az új szabályozás szerint összeférhetetlen, hogy feleségével együtt dolgozzanak alá-fölé rendelt viszonyban a szívkatéteres laborban, ahol 17 éven át voltak munkatársak, ezért felesége nem írta alá a máshová felajánlott szolgálati jogviszonyt.

Dézsi most a Győr+ Reggelinek nyilatkozott erről is, írja az ugytudjuk.hu, és azt mondta, hozzávetőlegesen két hónapja már két okból jár Budapestre: „az egyik az, hogy pénzt kerítsek a költségvetés kipótlásához, több-kevesebb sikerrel, a másik pedig az, hogy az egészségügyi törvény bevezetésével kapcsolatban próbáljak tanácsot adni politikusoknak, akiknek aztán úgy tűnik, az egyik fülünkön be, a másikon ki néha, de van ez így, menni kell, csinálni kell, mondani kell, és akkor csak elérünk eredményt” – mondta, és ahogy beszélt róla, kiderült, úgy véli, sokan kényszerből írták alá az új szerződést.

Ezután beszélt arról, hogy feleségének már 4-5 évvel több szakmai tapasztalata volt már a katéterezésben, mint neki, amikor belekezdtek a közös munkába, most azonban kénytelenek külön folytatni. Felesége a jövőben egyetemen tanít majd.

Dézsi azt is mondta, szerintre nem helyes, hogy a rendőrök próbálják megmondani az orvosoknak, mi az egészséges életmód, mert szerinte ők valamivel többet tudnak erről, majd meg is magyarázta, hogy a Belügyminisztériumra gondol, amely kidolgozta az egészségügyi törvényt. Szerinte nem volt helyénvaló, hogy ezt rájuk bízták, meg nem ártott volna, ha beszélnek orvosokkal is picit, „de nem akarom őket bántani, mert nyilván mindenki annyit teljesít, amennyire képes, csak ne legyen rá büszke, ha keveset” – mondta.

Kitért arra is, hogy egy helyen azt olvasta: Jenei Zoltán országos kórház-főigazgató úgy nyilatkozott, hogy 5500 ember távozása az egészségügyből akár még javíthatja is az ellátást. Ezt Dézsi „égbekiáltó baromságnak” nevezte. „Kiállították két emberemet, de kilencen sokkal több esélyünk van, hogy győzzünk” – fogalmazott.

A polgármester elmondta azt is, hogy a városnak 18 milliárd forintos hiánnyal kell megküzdenie a Covid miatt.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!