Titkosügynök-mesével csalt ki egy férfi 26 millió forintot, négy év börtönt kapott

2021. március 5. – 12:12

Másolás

Vágólapra másolva

Nem jogerősen négy év börtönre ítélt a bíróság egy férfit, aki magas beosztású titkos ügynöknek adta ki magát, és így 26 millió forintot tudott kicsalni másoktól. Debreceni Törvényszék szóvivője pénteken az MTI-vel.

A férfi bűnlajstroma elég hosszú, a Debreceni Járásbíróság hat rendbeli csalás bűntette, egy rendbeli csalás vétsége, zaklatás vétsége, valamint lőfegyverrel vagy lőszerrel visszaélés bűntette miatt, halmazati büntetésül 4 év börtönre és 4 év közügyektől eltiltásra ítélte a vádlottat. Közölte az MTI-vel a Debreceni Törvényszék szóvivője, Dobó Dénes.

A férfi 2014 és 2017 között férkőzött fia ismeretségi körét kihasználva tehetősebb emberek közelébe, mindig magas beosztású titkos ügynöknek adta ki magát, volt, hogy az Európai Határ- és Partvédelmi Őrség (FRONTEX) vezetőjének, és gyakran hivatkozott kapcsolatrendszerére. Egyszer még egy általa irányított fedett akcióba is bevont egy férfit, hogy az bevegye a titkos ügynök mesét.

A bizalmi viszony kialakulása után apja és anyja külföldi gyógykezelésére kért kölcsön és kapott nagyobb összegeket. Összesen 26 millió forintot szedett össze így hat különböző embertől, és az ál-titkosügynöknek eszében sem volt visszafizetni ezt az összeget.

A vádlott 2017-ben a fiától is kért kölcsön különböző pénzösszegeket, amit egy idő után a fiú már nem teljesített. Ezért 2017 augusztusa és novembere között a vádlott saját fiát mobiltelefonon rendszeresen zaklatta, csaknem százhetvenszer hívta fel azért, hogy pénzt adjon neki. A férfi az apja ellen zaklatás vétsége miatt magánindítványt terjesztett elő.

Miután a férfit 2017. november 21-én elfogták a rendőrök, a lakásában engedély nélkül tartott lőfegyvert és 16 lőszert is találtak. Ezeket elkobozták.

A bíróság döntése nem jogerős, az ügyész az ítéletet tudomásul vette, míg a vádlott és védője felmentésért fellebbezett. Az ügy a Debreceni Törvényszéken folytatódik.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!