„Kérem vigyázzanak, az ajtók záródnak” – már a földalattin is Szalóczy Pál hangján szól az utastájékoztatás

2021. március 4. – 11:47

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

Már az M1-es földalattin is Szalóczy Pál hangján szólal meg az utastájékoztatás, közölte a Budapesti Közlekedési Központ.

Jobb hangminőség, új hanganyagok, angol nyelvű utastájékoztatás – 25 év után megújult a Millenniumi Földalatti Vasút hangos utastájékoztató rendszere. Az újonnan beszerelt eszközöket a M3 metró felújításra küldött szerelvényeiből szerelték át a földalattira. A hanganyagot a BKK biztosította, a BKV pedig modernizálta a rendszert.

Jelentős javulást érzékelhetnek a földalatti utasai a hangos utastájékoztatás terén. Megújultak a szövegek, és jelentősen jobb lett a hangok minősége is. Több mint 25 éve, az 1995-ös felújítás során szerelték be azokat a hangos utastájékoztató eszközöket a földalatti szerelvényeire, amelyeket most lecseréltek. A régi és elavult berendezéseket egy új, jóval modernebb technika váltotta fel.

A metrókhoz hasonlóan ezentúl a földalattin is Szalóczy Pál hangja hallható. Ezentúl angolul is elhangzanak az utastájékoztató szövegek, tekintettel arra, hogy a földalattit a járványhelyzet elmúltával remélhetőleg újra sok külföldi idelátogató veszi majd igénybe. Az angol nyelvű szövegeket Rachel Appleby mondja.

Ez egy korábbi interjú Szalóczy Pállal:

A BKV munkatársai a földalatti teljes, 23 szerelvényből álló járműparkján elvégezték az átalakításokat, és hozzáigazították a korábbi hangrendszerhez, így a járművezetőket nem kellett külön kiképezni az új rendszer használatára.

A Millenniumi Földalatti Vasút 1896 óta szolgálja a fővárosban utazókat. A kontinentális Európa első városi földalatti vasútvonala – a világon elsőként – indulása óta elektromos árammal üzemel. Az eredetileg a mai Vörösmarty tér és Széchenyi fürdő állomások között közlekedő földalattit 1973-ban hosszabbították meg a Mexikói útig, ekkor érkeztek a vonalra a ma is közlekedő Ganz szerelvények. Ma már a főváros egyik jelképe, 2002 óta pedig a világörökség része.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!