Beindult egy füstgránát egy jobbikos kezében az Országgyűlés Irodaházában

2021. március 3. – 20:00

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

Az Országgyűlés Irodaházában, szerda este Szabó Bence, a Jobbik Ifjúság Tagozatának tagja kezében „beindult” egy füstgránát, közölte az MTI-vel Szilágyi Zoltán, az Országgyűlés sajtófőnöke.

Nem sérült meg senki, de a füst akkora volt, hogy aktiválta a tűzjelző rendszert, és működésbe lépett a tűzvédelmi rendszer is. Az első becslések szerint az Országgyűlés Hivatalának szerverszobájában emiatt milliós nagyságrendű kár keletkezett – mondta a sajtófőnök.

A rendőrök a helyszínen vizsgálják az esetet, az elkövetőket a rendőrök visszatartották, kihallgatásuk folyamatban van.

Kérdéseinkkel kerestük a rendőrséget és a Jobbik sajtóosztályát is, ha válaszolnak, frissítjük a cikket.

Frissítés: Gál Kristóf, az ORFK szóvivője a Telexnek azt nyilatkozta, hogy az Országgyűlési Irodaház őrségétől 18 órakor érkezett bejelentés a rendőrségre arról, hogy az épületben füst keletkezett.

„A jelenleg rendelkezésre álló adatok szerint, az épületben jogszerűen tartózkodó személyek környezetében egy pirotechnikai eszköz elműködött”

– mondta.

Az eset körülményeit a Nemzeti Nyomozó Iroda vizsgálja.

Frissítés: Szerda este a Jobbik sajtóosztálya közleményben reagált a történtekre. Ebben azt írták, hogy egyelőre tisztázatlan, hogy a füstgránát hogyan és mikor kerülhetett az épületbe. Mivel „a füstgránát dobozán olvasható lejárati idő 2018-as, okkal feltételezhető, hogy azt jóval korábban hozhatta be valaki az irodaházba”.

„Amit biztosan tudunk, hogy a jobbikos kollégánk egy leltározás közben akadt rá a füstgránátra. Mivel nem sejtette, mit tartalmaz a sztaniolpapírba csomagolt tárgy, óvatlanul nyúlt hozzá”.

Hozzáteszik, hogy a leltározó kollégák lélekjelenlétének köszönhető, hogy nem keletkezett nagyobb kár, hiszen a beindult füstgránátot azonnal kitették az ablakpárkányra, és ők maguk kértek segítséget az őrszolgálattól.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!