Két külön balesetben ketten is kizuhantak emeleti lakások ablakain a VII. kerületben a hétvégén

2021. március 2. – 08:30

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

Kiesett egy húsz év körüli lány az ötödik emeletről Budapesten, a VII. kerületi Szövetség utcában, közölte a 24.hu. A baleset még szombat hajnalban, negyed három körül történt.

A mentők a lapnak azt mondták, két mentőegységet riasztottak a helyszínre, ahonnan súlyos-életveszélyes sérülésekkel, de stabil állapotban szállították kórházba a nőt, miután ellátták. A BRFK pedig azt közölte, hogy nem merült fel bűncselekmény gyanúja az ügyben.

A balesettől pár utcányira, a Wesselényi utcában is kizuhant egy ember, ott egy férfi esett ki a harmadik emeletről, és nem élte túl, közölte a Bors. A tragédia vasárnap délelőtt történt. A lap azt közölte, hogy rendőrség egyelőre nem talált idegenkezűségre utaló jeleket, ezért közigazgatási szemlét folytattak, hogy feltárják a haláleset körülményeit.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!