Magyar Györgyék bejelentették, hogy segítik az ellenzéki előválasztást

2021. március 2. – 14:18

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

Két napja, vasárnap délelőtt közös közleményt adott ki az ellenzéki együttműködésben részt vevő hat párt, a Párbeszéd, DK, a Jobbik, az LMP, a Momentum és az MSZP arról, hogy megállapodott az előválasztás menetrendjéről és feltételeiről. Közleményükben azt írták, mind a 106 választókörzetben lesz előválasztás, civilek is indulhatnak, és 18 éven aluliak is szavazhatnak.

Másnap, hétfőn a szocialista Molnár Zsolt elmondta, hogy már napra pontosan megvan az előválasztás kezdésének időpontja: augusztus 23-án indul az aláírásgyűjtés, és október 23-ig minden kérdést eldöntenek.

Ma, kedden megtartotta megalakulását bejelentő sajtótájékoztatóját az előválasztásban szervezési, lebonyolítási és jogi segítséget nyújtó Civil Választási Bizottság, amelynek célját úgy fogalmazták meg:

a Civil Választási Bizottság célja, hogy független, pártatlan, az előválasztásokat elősegítő és ellenőrző intézményként növelje az előválasztás intézményébe vetett közbizalmat. Célja továbbá maximalizálni a folyamatban való részvételt, garantálni az átláthatóságot a szavazók számára és esélyegyenlőséget biztosítani a jelöltek között. A CVB kész szerepet vállalni az országos, a regionális és a helyi előválasztási bizottságok munkájában.

Közleményükben emlékeztettek, hogy a Civil Választási Bizottság az előválasztást szervező hat párttal együttműködve eredetileg a 2019-es budapesti előválasztások megszervezése érdekében jött létre, majd most, 2021-ben a fővárosi folyamatban részt vevő civil csoportok mellett új szervezetek bevonásával alakultak meg újra.

A közleményben kiemelt tagszervezetek az aHang, a Számoljunk együtt Mozgalom, a Nyomtass te is! mozgalom, az ELEGY, a Tabumentes Egyesület, a Civilek a Demokráciáért Egyesület és a Főnix Mozgalom.

A bizottság elnöke Magyar György.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!