Két hétig ingyen lehet utazni Hódmezővásárhely új buszjáratain

2021. február 27. – 23:02

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

Két hétig mindenki számára ingyenes tesztüzemmel indulnak hétfőtől az új buszjáratok Hódmezővásárhelyen, írja az MTI.

Márky-Zay Péter polgármester már korábban bejelentette, hogy 2021. március 1-jétől a városkártyával rendelkező hódmezővásárhelyiek ingyen utazhatnak majd a helyi buszjáratokon.

Márki-Zay azt mondta, a városkártya kiállításának éves díja kétezer forint, amiből a nyugdíjasok és diákok 50 százalékos kedvezményt kapnak. A helyi buszközlekedést jelenleg a Volánbusz Zrt. üzemelteti, a kétóránként közlekedő járatok kihasználtsága rendkívül alacsony. Ez a szolgáltatás évente 50 millió forintjába kerül az önkormányzatnak, de a jegyek és bérletek értékesítéséből csak 10 millió forint bevételük származik.

A városi buszok ingyenessé tétele 2019-ben az egyik választási ígérete volt Márki-Zaynak. Tavasztól kettő, a műszakváltásokhoz igazodó „munkásjárat” és három, a kórházat, a piacot és a bevásárlóközpontokat érintő körjárat közlekedik majd óránként. A 32-35 perces menetidejű járatok egyszerre találkoznak a 2021 végén induló Hódmezővásárhely-Szeged tramtrain egyik megállójában.

Az önkormányzat pályázatot írt ki a szolgáltatás kétéves ellátására. A legkedvezőbb, mintegy 90 millió forintos ajánlatot Jovány Gyula cége, a Jovány Busz Kft. nyújtotta be.

A Volánbusz még korábban bejelentette, hogy a hatályos közszolgáltatási szerződésének megfelelően március 1-jétől is változatlan menetrend szerint indítja helyi autóbuszjáratait Hódmezővásárhelyen, mire Márky-Zay azt írta a Facebookon: „lelkük rajta, de a város ezt nem fogja kifizetni”.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!