Lázár a tramtrainről: Azért ez kurva nagy dolog

2020. december 1. – 21:52

Másolás

Vágólapra másolva

Lázár János, a Fidesz országgyűlési képviselője több videóban jelentkezett be Hódmezővásárhelyről, ahol megkezdődött a vasútvillamos (tram-train) tesztüzeme. A vasútvillamossal fél órára csökkenhet a Szeged–Hódmezővásárhely-út időtartama.

Lázár történelminek, majd az egyik videójában kevéssé cizelláltan kurva nagy dolognak nevezte a vasútvillamos létrehozását, mert tudomása szerint 1953 óta nem adtak át új villamosvonalat Magyarországon, csak korábbi hálózatokat bővítettek. Az élő bejelentkezésben azt mondta a képviselő, hogy a 3,7 kilométeres Hódmezővásárhelyen belüli szakaszon megépítették a sínpályát és a felsővezeték is készen van, ezeket tesztelték most a hatóságokkal együtt.

A szakaszon Lázár is végigment, azt mondta, hogy a traim-trainnel a most 55-60 perces út, amit busszal vagy vasúttal tesznek meg az ingázók 30 percesre csökkenhet. Ennyi idő alatt elérhetővé válik Szeged belvárosa 15 ezer embernek.

A Szeged és Hódmezővásárhely közötti 15 kilométeres vonalat 80 milliárd forintból, uniós és kormánytámogatásból építették meg. A képviselő azt mondta: Be akarjuk bizonyítani, hogy a 21. század modern közlekedése a kötött pálya lesz."

Lázár azt mondta, hogy a Stadler gyártja a megrendelt nyolc szerelvényt egy valenciai üzemben, és december végén már meg is érkezhetnek Hódmezővásárhelyre.

A Telex friss híreit itt találja >>>

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!