Szolgálaton kívüli buszsofőr késelhetett meg egy fiatalt a 7-es buszmegállóban

2021. február 27. – 19:44

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

Szolgálaton kívüli buszsofőr késelhetett meg egy fiatalt a 7-es buszmegállóban pénteken késő este.

Az RTL szerint az 52 éves férfi hazafelé utazott a munkából, nem sokkal korábban fejezte be a műszakját, amikor az egyik késő esti járaton összeszólalkozott a 23 éves férfival, mert nem volt rajta maszk. A vitát még azután is folytatták, hogy leszálltak a buszról, a megállóban dulakodtak is, a buszsofőr eközben vett elő egy kést.

Mindketten kórházba kerültek, a fiatal életveszélyesen, a késelő könnyebben sérült meg.

A 52 éves gyanúsítottat még a helyszínen elfogták, őrizetbe vették, részben beismerő vallomást tett. Életveszélyt okozó testi sértés megalapozott gyanújával indult ellene eljárás.

A 444 megkereste a BKV-t, hogy valóban sofőr volt-e az elkövető, mire azt a választ kapták, „szolgálatot teljesítő kolléga” nem érintett az ügyben, így elképzelhető, hogy valóban szolgálaton kívüli BKV-dolgozóról van szó.

Hasonló eset volt januárban a 4-6-os villamos Mester utcai megállójában, ahol egy 22 éves férfit szúrtak mellkason fényes nappal. A négytagú társaságot egy napon belül elfogták a rendőrök.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!