Egy nap alatt elfogták a Mester utcai késelőket

2021. január 17. – 20:10

Másolás

Vágólapra másolva

Egy nappal az incidens után elfogták a rendőrök azt a társaságot, amelynek tagjai szombaton a 4-6-os villamos Mester utcai megállójában szóváltásba keveredtek egy 22 éves férfivel, majd miután egyikük mellkason szúrta őt, elmenekültek a helyszínről – írja a police.hu.

A fővárosi nyomozók nem sokkal később azonosították a feltételezett elkövetőket, a rendőrök pedig vasárnap egy VII. kerületi lakásban rajtaütöttek a 21 éves K. Gergőn, a 22 éves K. Lajoson és a 27 éves M. Ádámon. Néhány órával később a VIII. Kerületi Rendőrkapitányságon önként feladta magát a 23 éves Sz. Rafael is.

Az Életvédelmi Osztály nyomozói Sz. Rafaelt emberölés bűntett kísérlet, három társát segítségnyújtás elmulasztása vétség megalapozott gyanúja miatt hallgatják ki, és mind a négy férfit őrizetbe veszik. A sérültet a mentőszolgálat munkatársai életveszélyes sérüléssel vitték kórházba.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!