Feljelentették Stummer Jánost az alagutazás miatt

2021. február 24. – 19:39

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

Az ország első számú feljelentője, Tényi István ezúttal Stummer János jobbikos országgyűlési képviselőt jelentette fel, mert az titkosított információkat hozott nyilvánosságra a Puskás Arénánál tervezett VIP-aluljáróval kapcsolatban.

A Magyar Nemzet cikkéből kiderül, hogy Tényi több szálon is fellépést kezdeményezett az ügy kapcsán: közérdekű bejelentéssel fordult Kövér László házelnökhöz, hogy soron kívül vessék alá Stummer Jánost nemzetbiztonsági átvilágításnak, valamint feljelentést tett a Központi Nyomozó Főügyészségen ismeretlen elkövető ellen hivatali visszaélés gyanúja miatt.

Stummer, aki egyébként a parlament nemzetbiztonsági bizottságának elnöke, kedden Facebook-oldalán azt állította, hogy titkos alagutat építenek a Puskás Arénában kétmilliárd forintért Orbán Viktornak, és a terveket több évre titkosították. Stummer azt mondta, ő azonnal megpróbálta visszaverni a tervet, és közölte, hogy a bizottság elnökeként nem engedi napirendre venni a keddi ülésen. Állítása szerint ezután akarata ellenére mégis napirendre került a tervezet, sőt, nemcsak odakerült, hanem át is ment.

A jobbikos képviselő videója után a Puskás Aréna közleményt adott ki. Ebben kacsának nevezték Stummer állításait, és azt írták, a Puskás Aréna úgy kapott engedélyt, hogy fél év után felül kell vizsgálni, hogy „jól működő közlekedési megoldás-e, hogy a hazai és külföldi védett személyeket a rendes közönség forgalmának időnkénti akadályoztatásával, várakoztatásával szállítják az Arénába.”

A felülvizsgálat során kiderült, hogy nem ez a legjobb megoldás, ezért épül az alagút, ami igazából egy 50 méteres autós aluljáró. A titkosítás pedig azért volt szükséges, hogy semmilyen információ (speciális menekülési lehetőségek, térfigyelők pozíciója stb.) ne kerüljön illetéktelen kezekbe a védett személyek közlekedési folyosójáról.

A Fidesz-frakció Stummer akciójáról azt nyilatkozta az Atv.hu-nak: „A törvényeket mindenkinek be kell tartani, egy baloldali képviselőnek is. Az nem mentesít senkit ez alól, hogy nem ért egyet a kormánnyal”.