Három és fél milliárdot kapott tavaly a kormány egyik kedvenc alapítványa

2021. február 23. – 07:26

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

A 444.hu vette észre a Rogán Antal vezette Miniszterelnöki Kabinetiroda frissített szerződéslistájában, hogy 2020 végén a Batthyány Lajos Alapítvány 3,5 milliárd forint támogatást kapott a tárcától „az Alapítvány okiratában meghatározott célok elérése érdekében”. Úgy, hogy 2020 elején hasonló nagyságú támogatást kapott az alapítvány, akkor is működésre.

A Miniszterelnöki Kabinetiroda és az alapítvány nem először szerződik egymással, néhány példa ezek közül:

  • 2016-ban még csak 254 milliót kaptak működésre és programok megvalósítására, egy évvel később már 313 milliót.
  • A következő években tovább növekedett a támogatás nagysága: 2018-ban 500 milliót, 2019-ben pedig már több mint 2 milliárdot kaptak működésre.
  • 2018-ban társadalompolitikai és közpolitikai kutatásokra 385 milliót, 2020-ban a Nemzeti Összetartozás éve programsorozatra 353 milliót kaptak a kabinetirodától.
  • Internetes lapszemlék, az angol és német nyelvű BudaPest, valamint a Metazin portál működtetésére 2016-ban és 2017-ben is 41 milliót kaptak.

A Batthyány Lajos Alapítvány 1991 óta működik, tavaly októberben alakult közérdekű vagyonkezelő alapítvánnyá. Az alapítvány egy tőkejuttatásban is részesült, hogy rendelkezzen a vagyonkezelő alapítványokra előírt tőkeminimummal: megkapott egy budapesti, I. kerületi, a helyrajzi száma alapján Csónak utcai épületet.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!