A keresztényüldözéssel magyarázza a kormány a Vasárnap.hu támogatását

2021. február 23. – 13:35

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

Az érintett civil szervezet azért részesült támogatásban, hogy a keresztényüldözés jelenségét, az üldözött közösségeket, valamint a megsegítésükre indított programokat magyar és angol nyelven bemutassa médiafelületein.

Ezt válaszolta Orbán Balázs, a Miniszterelnökség államtitkára arra a parlamenti kérdésre, miért támogatja a kormány a Vasárnap.hu portált működtető alapítványt, írja a 444.

A válasz végén Orbán Balázs emlékezteti a képviselőt, hogy Magyarországon szólás- és sajtószabadság van, „még akkor is, ha az ellenzéknek ez nem tetszik”.

A 444 korábbi, általunk is szemlézett cikke szerint az alapítvány 2018-ban 276 ezer forintból, 2019-ben már közel 37 millió forintból gazdálkodott, a támogatást a Miniszterelnökség, a KDNP pártalapítványa és a Bethlen Gábor Alapkezelő nyújtotta, főként működési feladatokra. A Miniszterelnökség 21,5 milliót adott.

A lap főszerkesztője 2019-ben Vágvölgyi Gergely lett. Ő korábban az S4C.news nevű lapot vitte, amely a melegeket leprásokhoz hasonlította). Főszerkesztősége óta a lap kritizálta például Lázár Ervin „nem eléggé fekete-fehér történetét” a hétfejű tündérről, illetve a fekete Lego-figurák létezését is kérdőre vonta. Az elmúlt években a Vasárnap.hu-ra költözött az S4C.news rovatként, illetve a tízmilliós állami támogatást kapó Családháló Alapítvány is.

A kormány 2016-ban államtitkári szintre emelte az üldözött keresztények megsegítésének ügyét Azbej Tristan vezetésével. Kiemelt programja a Hungary Helps (Magyarország segít), amely a leírás szerint „gyors és hatékony segítséget nyújt a humanitárius válságok áldozatainak, valamint az üldözött közösségeknek”.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!