Visszavonja online árveréséről az újonnan felfedezett József Attila-verset az Antikvárium.hu

2021. február 22. – 20:37

frissítve

Visszavonja online árveréséről az újonnan felfedezett József Attila-verset az Antikvárium.hu
Fotó: PIM

Másolás

Vágólapra másolva

Nemrég írtuk meg, hogy új József Attila kéziratra bukkantak, az „Edit” című versre, amiről Bíró-Balogh Tamás irodalomtörténész ekkor azt mondta, ez lehet az első az Edit-versek közül, az Antikvárium.hu oldalán pedig a februári online árverésén lehetett volna rá licitálni.

Az Antikvárium.hu regisztrált ügyfeleinek küldött most levelet arról, hogy

visszavonják az aukcióról a kéziratot, mert további vizsgálatok kellenek, hogy az eredeti vagy sem.

A levélben azt írják, a rengeteg újságcikk után, amiben a kézirattal foglalkoztak több szakértő is kétségbe vonta annak eredetiségét, ezért helyszíni szemlére hívták az érintetteket. A restaurátor szakértő megállapította, hogy az irat 50 évnél régebbi.

Egyelőre perdöntő bizonyíték nincs rá, hogy ne József Attila írta volna a verset, de további részletes vizsgálatokat fognak végezni, a bolt pedig erre az időre leveszi az internetes aukció kínálatából, a hozzá kapcsolódó Arany János által aláírt Ballagi Mór szótárral együtt.

Azt a felvetést, hogy az „Edit” című vers József Attila Számvetés című versének kéziratáról másolt szavakból állna, a szakértők elvetették.

József Attila: Edit – Fotó: Antikvárium.hu
József Attila: Edit – Fotó: Antikvárium.hu
Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!