Most vesztegetés gyanúja miatt függesztették fel Simonka György mentelmi jogát

2021. február 22. – 19:03

Másolás

Vágólapra másolva

Újra felfüggesztették Simonka György (Fidesz-KDNP) mentelmi jogát, ezúttal vesztegetés miatt.

Polt Péter legfőbb ügyész még decemberben kérte Kövér Lászlót, hogy függesszék fel Simonka mentelmi jogát, hogy lefolytathassák a képviselő ellen a büntetőeljárást, amit kétrendbeli vesztegetés miatt indítottak.

A Parlament hétfőn 174 igen, egy nem és egy tartózkodás mellett, tehát kormánypárti támogatással szavazott a mentelmi jog felfüggesztése mellett.

Simonka a gyanú szerint azt akarta elérni, hogy egy őrizetbe vett gyanúsított ne tegyen rá terhelő vallomást, és a Központi Nyomozó Főügyészsége információ szerint azért is fizetett a képviselő, hogy az egyik tanú egy előre megbeszélt tartalmú vallomást tegyen.

A képviselő ellen már évekkel ezelőtt büntetőeljárás indult bűnszervezetben elkövetett, különösen nagy vagyoni hátrányt okozó költségvetési csalás és más bűncselekmények miatt.

A vád szerint 2009 és 2015 között 1,4 milliárd forintot csaltak el. A Központi Nyomozó Főügyészség 33 vádlott ellen emelt vádat 2019. augusztus 21-én.

Simonka György fideszes országgyűlési képviselő és 32 társa ellen költségvetési csalás bűntette miatt indult büntetőügy a Fővárosi Törvényszéken. A Központi Nyomozó Főügyészség még 2019 augusztusában nyújtotta be a vádiratot bűnszervezetben elkövetett, különösen jelentős vagyoni hátrányt okozó költségvetési csalás bűntette és más bűncselekmények miatt. A fideszes politikus mentelmi jogát 2018-ban függesztette fel a parlament, az pedig, hogy egyáltalán nyomozás folyik ilyen ügyben 2016-ban derült ki. A Magyar Narancs értesülései szerint a vádiratban 8 és fél év fegyházbüntetést és teljes vagyonelkobzást kértek a megvádolt politikusra.

A vádirat szerint Simonka és társai jogellenes módon akarták megszerezni a zöldség-gyümölcs termelői csoportoknak és a termelői szervezeteknek kiírt uniós és hazai pályázati támogatásokat. Az ügyészség korábban azt írta, Simonka tudta, hogy jelentős mértékű pályázati pénzek nyílnak meg 2009 végén, és emiatt olyan személyi kört épített fel, amellyel a döntéshozókat megtévesztette, hogy csoportok egymással összehangoltan szerezzenek meg minél több vissza nem térítendő támogatást. A 2020 januári előkészítő ülésen a 33 vádlott közül 8 vádlott beismerte a bűnösségét, négyen egyezséget is kötöttek az ügyészséggel.

Simonka mindvégig tagadta, hogy törvénysértést követett volna el, sőt, a Magyar Narancs szeptemberi beszámolója szerint a fideszes politikus arról beszélt egy medgyesbodzási testületi ülésen, hogy a vádirat nullás, és az ügyészek, akik azt összehozták „azóta mind ki vannak rúgva”. A Legfőbb Ügyészség először cáfolta a fideszes politikus erős kijelentéseit: a vádiratot előkészítő ügyészek közül senkit nem rúgtak ki, az ügy miatt egyiküknek sem szűnt meg az állása, a vádiratot pedig a bíróság az előkészítő ülésen törvényesnek találta – jelezték az RTL-nek szeptember 8-án. Aztán Hadházy Ákos konkrétabb kérdései után kiderült, a simonkás büntetőeljárással kapcsolatba kerülő ügyészekből két ügyész szolgálati viszonya közös megegyezéssel szűnt meg, egyet pedig Polt áthelyezett volna, de az ügyész inkább önként távozott.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!