Orbán üzent: A virológusok döntenek, hogy mikor szabadulunk, de a konzultáció dönt, hogy hogyan

2021. február 22. – 18:47

frissítve

Orbán üzent: A virológusok döntenek, hogy mikor szabadulunk, de a konzultáció dönt, hogy hogyan
Fotó: Orbán Viktor/Facebook

Másolás

Vágólapra másolva

Miután hétfőn kétharmados többséggel megszavazta a parlament a veszélyhelyzet meghosszabbítását, Orbán Viktor a Facebookon videóval üzent, hogy mindenki töltse ki az újranyitásról szóló nemzeti konzultációt.

A videóban hangsúlyozta, hogy az újranyitás időpontja a járványügyi szakemberektől függ, a konzultációban arról van szó, hogy

„milyen körülmények között, hogyan, hány lépésben”

történik majd meg.

Múlt pénteki Kossuth-rádiós interjújában azt mondta, szerinte a nemzeti konzultáció kérdésében a baloldalon „nyíltan megtagadták az együttműködést”, amivel túlságosan messzire mentek, és elmondta, ő is ki fogja tölteni a konzultációt, „mert a becsület ezt kívánja”.

A videóból ki is derül, hogy kitöltötte a konzultációt, és a bevágott válaszok alapján a miniszterelnök

  • fokozatosan, lépésről lépésre oldaná fel a korlátozásokat;
  • támogatja, hogy akik beoltatják magukat, vagy természetes úton átestek a betegségen, és védettségi igazolványt kapnak, felmentést kapjanak egyes korlátozó intézkedések alól;
  • egyetért azzal az állítással is, hogy az első lépések között enyhíteni kell az este 8 óra utáni kijárási tilalmat.
Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!