Ha ma nem találkozom a kisboltban Ördög Nórával, belehalok

2021. február 22. – 19:21

frissítve

Ha ma nem találkozom a kisboltban Ördög Nórával, belehalok
Nekem a Balaton – Fotó: Bődey János / Telex

Másolás

Vágólapra másolva

Költözik Ördög Nóráék akarattyai kisboltja. Hogy ez egyáltalán országos hírré tudott válni, az gyorsan meg is magyarázza, hogy háromnegyed évnyi működés után miért kell költöznie a Nekem a Balaton-nak a kis utcákkal szabdalt csöndes környékről egy olyan helyre, ahol elég nagy a parkoló ahhoz, hogy elbírja a televíziós műsorvezető és férje boltjához az ország minden pontjáról érkezők tömegét. Tehát, még egyszer: Az ország minden pontjáról érkezők tömegét. Egy kisbolthoz.


Hétfő van, nyugalom, sehol egy lélek az akarattyai nyaralóházak között. A Nekem a Balaton zárva, flex sem zúg fel a távolból a mozdulatlan csöndben. Aztán jön egy autó, komótosan kiszáll belőle egy férfi és szelfizik egyet a bolt elé Valentin-napra kirakott szívnél, majd továbbgurul az év első igazi tavaszi napsütésében.

Ha nyitva van a bolt, egészen másképp fest a környék. Olyankor autók parkolnak, amerre csak tudnak, hogy aztán a koronavírus ideje alatt szokatlan látványt nyújtva beálljanak a vevők a népes sorba egy kávéért, felvágottért, péksüteményért.

„A megállni tilos táblák nemrég kerültek ki, mert az autókkal mindent letapostak az érkezők. Ott meg azokat a fa paneleket tették ki, hogy ne álljanak rá a fűre a ház elé”

– mutat körbe egy környékbeli férfi. Ő maga ugyan sosem járt a boltban, és megérti, hogy aki vállalkozik, az szeretne minél nagyobb forgalmat, de azt látta, hogy itt az élet tényleg kizökkent a normális kerékvágásból hétvégenként és nyáron, ami tényleg zavarhatta az itt lakókat és a nyugalomra vágyó nyaralótulajdonosokat.

Pedig évtizedek óta állt a Sirály utca és a Strand utca sarkán a kisbolt, korábban is tette a dolgát, volt ott kifli, parizer, ami kell. A későbbi Katica pékség sem forgatta fel a nyugalmat, azt nyújtotta, amit egy pékségtől várni lehetett. Aztán a kenesei tulajdonos bezárta, egy évig üresen állt az épület, amely mellett korábban Ördög Nóra és férje, Nánási Pál házat vettek. Ekkor jött az ötlet, mi lenne, ha csinálnának valamit a magára maradt épülettel. Végül megvették a tulajdonostól, és belevágtak a kiskereskedelmi vállalkozásba.

Kisbolt, nagy celeb

Persze egészen másképp néz ki a kisvállalkozás iránti érdeklődés, ha az ember népszerű műsorvezető, és mellesleg van úgy 200 ezer követője a Facebookon. Valahogy így:

„Kérdezi tőlem egy nő, Pestről jött vonattal, hogy merre van Ördög Nóra boltja. Mondom, arra felfelé, de még jócskán kell gyalogolni. Erre mondja, hogy neki mindegy, ő megy, ismeri Nórát és ha ma nem találkozik vele, belehal. Hát mit lehet csinálni?”

– az erkélyen ruhát teregető asszony széttárja karját: van, akinek ez élet-halál kérdése.

Pedig az évtizedek óta alig 800 fős Balatonakarattyán élő nő örült is, amikor egy év szünet után történt valami a régi kisbolttal. A másik messzebb lenne, jól jön, ha van egy közeli. „Télen szépen ki is volt világítva, el sem tudják képzelni, itt egyébként télen milyen sötét van.” A bolt vidám színfolt is volt, meg a térfigyelő kamerák is növelték a biztonságérzetet – nem mintha egyébként nagyon rettegnének a helyiek. Egy biztonsági őr elmondása szerint évek óta nem volt betörés a környéken.

De az autósok tömege ezt felülírta. „Nagyon kedvesek Nóráék, nem neheztelünk rájuk, próbálták is megoldani a helyzetet. De mit lehet tenni, amikor az ember erkélye alá pöfögnek az autók, csapkodják az ajtókat, sokan úgy száguldanak végig az utakon, ahol régebben nyugodtan lehetett játszani” – mondta a nő, aki négy gyerekét nevelte fel az akarattyai házban.

Kilátó spotting

Nemcsak a bolt közvetlen környezetében, de távolabb is megérezték a boltba áramló tömegeket. És nem csak a boltba. Kicsiben ugyanaz játszódott le, ami a koronavírus előtt globálisan is megtörtént. Valaki posztol egy helyet – nyilván, minél ismertebb a posztoló annál jobb – az internet népe felkapja, és turisztikai kegyhellyé válik, ahová mindenkinek el kell zarándokolnia. Ebben az esetben a bolt mellett ez egy félreeső kilátó volt, néhány száz méterrel arrébb.

„Megveszik a kávét és vonulnak a kis utcába, amelynek a végén ki lehet nézni a Balatonra” – mesélte egy környékbeli. A sokáig csak a helyiek által ismert kilátóponton magas löszfalról a kilátás valóban nem rossz, legfeljebb a szemetes mellett hamar felhalmozódó pohárkupac rontja egy kicsit az élményt, de az talán nem annyira a bolt, mint a szemetet a kuka mellé pakolók és a szemetes ürítését az indokolnál ritkábban végzők felelőssége lehetne.

Az egyik közeli mellékutca végéből szép a kilátás, meg is nőtt a forgalom. Fotó: Bődey János / Telex
Az egyik közeli mellékutca végéből szép a kilátás, meg is nőtt a forgalom. Fotó: Bődey János / Telex

„Sokan a bolttól idáig is autóval jöttek, miközben ez egy bicikliút is. De voltak itt eldobálva rollerek is” – ezeket állítólag épp Ördög Nóráék kezdeményezésére vetették be, de az autósforgalom csökkentése helyett inkább a káoszt növelte. „Volt, hogy elgurultak az utcáig, a fickó kiszállt a kocsiból, a barátnője megvárta, míg elmegy a kilátóig. Jött vissza, hogy ködös, de azért kérlelte a barátnőjét, szálljon már ki, ha egyszer Szegedről jöttek idáig ezért a boltért meg a posztolt kilátóért” – mondta egy másik lakó, aki láthatóan nem is annyira Ördögéket okolta a kényelmetlenségekért, mint inkább a fogyasztói celebfetisizmust.

Követik a követők

„Szerintem ők sem számítottak arra, amikor megnyitottak, hogy ennyien jönnek majd” – mondta egy házaspár. Persze, Ördög Nóra posztolása és a 200 ezer forintos vásárlói nyereményjáték külön is megmozgatta a tömeget, de önmagában egy vállalkozás esetében nem ördögtől való, ha igyekszik minél nagyobb forgalmat csinálni magának. (Elvégre az előző tulajdonos inkább bezárta a helyet, amit nyilván nem tett volna, ha nagyon pörgött volna.) De a lakókra sem lehet neheztelni, ha nem akarják, hogy egy kisbolt miatt elvesszen a környék nyugalma, csak azért, mert az embereknek jobban ízlik a kávé, ha egy ismert ember vette hozzá a kávégépet.

Hogy az önkormányzathoz mennyi jutott el a kifogásokból, nem tudni, a 2014-ben önállóvá vált településen – amely korábban Balatonfőkajárhoz, majd Balatonkeneséhez tartozott, első és jelenlegi polgármestere nem más, mint Matolcsy György MNB-elnök volt felesége, Matolcsy Gyöngyi – a legutóbbi önkormányzati meghallgatásokon a jegyzőkönyv szerint nem volt téma a bolt ügye. A megállni tilos táblák mindenesetre kikerültek a forgalom csökkentésére, igaz, a beszámolók szerint kevés sikerrel, bár az utolsó napokban már nemcsak figyelmeztettek, hanem büntettek is a rendőrök a szabálytalan parkolásért.

A bolt mellett megy el a Balatonkör kerékpárút. Fotó: Bődey János / Telex
A bolt mellett megy el a Balatonkör kerékpárút. Fotó: Bődey János / Telex

Ördög Nóra és férje szombaton a Facebookon ezután bejelentette a jelek szerint egyetlen lehetséges megoldást: költözik a bolt. Hogy mi lesz a jelenlegi hellyel, egyelőre nem találták ki. A TV2 műsorvezetője a hatperces videóbejegyzés végén el is sírta magát. Szerencsére a kommentelők megvigasztalták, olyanokkal, hogy ahol becsukódik egy ajtó, kinyílik egy másik, vagy, hogy akárhová is mennek a bolttal, facebookos követőik offline is követik őket, minden nagyszerű lesz, nagy bulikat csapnak majd. Hogy hol, azt még egészen pontosan nem tudni, de azt igen, hogy valahol a nagy parkolóval rendelkező körforgalom környékén, ahol most egy közepes méretű élelmiszerbolt és egy '80-as éveket idéző fa bódésor áll.

Az élelmiszerboltban nem tartottak Ördögék érkezésétől: szerintük ők kézműves termékekben utaznak, így inkább a kínálattal kiegészítik egymást, és inkább mindenkinek haszna lesz abból, ha növekedik a környék forgalma, amelyik talán el is bírja a lájkkommandó áradatát.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!