A baloldal és a Jobbik együttműködése miatt aggódik a Kereszténydemokrata Internacionálé

2021. február 19. – 11:58

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

A Kereszténydemokrata Internacionálé (CDI) határozatban ítélte el a magyarországi baloldali pártok együttműködését a Jobbikkal, és egyben zéró toleranciára szólított fel a szélsőjobboldali, idegengyűlölő, antiszemita nézetekkel szemben – közölte az MTI-vel Németh Zsolt, az Országgyűlés külügyi bizottságának fideszes elnöke.

Németh Zsolt elmondta: a CDI csütörtök esti vezetőségi ülésén a Fidesz kezdeményezésére a közép-európai politikai helyzetről is elfogadtak egy határozatot.

Ebben a CDI elítéli a magyarországi baloldalt, amiért választási szövetségre lépett Jobbikkal. Ennek hátterében az áll, hogy a CDI elfogadhatatlannak tartja a szélsőséges, idegengyűlölő, rasszista és antiszemita politikai erőkkel történő együttműködést, mert ez negatívan érinti a nemzeti és a vallási kisebbségeket, ide értve az európai zsidóságot is.

Németh Zsolt a Parlamentben – Fotó: Szigetváry Zsolt / MTI
Németh Zsolt a Parlamentben – Fotó: Szigetváry Zsolt / MTI

Németh Zsolt kitért arra is: a CDI szerint aggodalomra ad okot a Jobbik kifejezetten Európa-ellenes előélete is, hiszen hosszú éveken keresztül az Európai Unióból való kilépést szorgalmazták, illetve rendezvényeiken több alkalommal is EU-s zászlót égettek.

„A jelenlegi helyzetben mindenre szüksége van Európának, csak éppen erre az Európa-ellenségre nem” – emelte ki.

Szerinte egyértelmű elvi állásfoglalás született, amelynek következtetése, hogy a CDI zéró toleranciát hirdet az idegengyűlölő, rasszista és antiszemita nézetekkel kapcsolatban, és felszólítja a baloldali pártokat, hogy tartózkodjanak mindenfajta együttműködéstől, közös tevékenységtől, például politikai kerekasztal-beszélgetésektől vagy gyűlésektől az ilyen politikai formációkkal.

A szervezet – amelynek egyik alelnöke Orbán Viktor miniszterelnök, a Fidesz elnöke – elítél minden, az európai szocialista és liberális pártok és az idegengyűlölő, antiszemita és Európa-ellenes szélsőséges mozgalmak közötti együttműködést, és egyben elítéli kifejezetten a magyarországi baloldalt, „amiért választási szövetségre lépett az antiszemita és rasszista ideológiájáról ismert Jobbikkal”.

Az ellenzéki pártok vezetői december 20-án jelentették be, hogy közös listán indulnak majd a 2022-es országgyűlési választásokon.

A választási törvény decemberben elfogadott módosítása szerint a 2022-es országgyűlési választáson az a párt állíthat országos listát (és kaphat ennek megfelelő kampánytámogatást), amely legalább 14 megyében 71 egyéni jelöltet képes a rajtvonalhoz állítani. A módosító beadása után vált biztossá, hogy az ellenzék közös listát állít majd, ami mögé beállt a hat legnagyobb ellenzéki tömörülés.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!