Egy év felfüggesztettet kapott egy orvos, akinek meghalt a betege

2021. február 18. – 14:38

Másolás

Vágólapra másolva

Jogerősen lezárult annak a Jász-Nagykun-Szolnok megyében praktizáló osztályvezető főorvosnak a büntetőügye, aki 2015-ben annak ellenére mulasztotta el elrendelni az egyik kórházban kezelt páciense szoros megfigyelését, hogy ezt a beteg állapota indokolta volna. A hétvégére megfigyelés nélkül hagyott beteg előbb hasi fájdalmai folyamatos fokozódására panaszkodott, majd két nappal később belehalt súlyos belső vérzésébe.

Az ügyben 2018. február 15-én emelt vádat az ügyészség. A Szolnoki Járásbíróság két tárgyalást tartott az ügyben. Utóbbin, 2020. január 28-án ítéletet hozott. A büntetlen előéletű férfit halált okozó foglalkozás körében elkövetett gondatlan veszélyeztetés vétsége miatt 750 ezer forint pénzbüntetésre ítélte.

Az ügyészség kevesellte a büntetést, és a vádlott terhére súlyosításért, pénzbüntetés helyett felfüggesztett szabadságvesztés és foglalkozástól eltiltás kiszabása iránt fellebbezett.

Az ügyészi fellebbezés részben eredményre vezetett. A Szolnoki Törvényszék másodfokú ítéletében maga is enyhének találta az első fokon kiszabott büntetést, ezért a pénzbüntetés mellőzésével 1 év – végrehajtásában 2 évi próbaidőre – felfüggesztett fogházra ítélte az orvost.

A Büntető Törvénykönyv rendelkezései szerint bűncselekményt, foglalkozás körében elkövetett veszélyeztetést követ el, aki foglalkozási szabály megszegésével más vagy mások életét, testi épségét vagy egészségét gondatlanságból közvetlen veszélynek teszi ki, vagy testi sértést okoz, és vétség miatt 1 évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő. A büntetés 1 évtől 5 évig terjedő szabadságvesztés, ha a bűncselekmény, ahogyan jelen esetben is történt, halált okoz.