Személyi szabadság megsértésének gyanúja miatt indult eljárás Szabó Bálint szegedi képviselő eltűnése miatt

2021. február 17. – 10:41

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

Hétfőn reggel még elment futni, a sportolásból azonban nem tért haza Szabó Bálint független, szegedi önkormányzati képviselő, ezért a rendőrség eltűntként kezdte keresni, majd estére levették a fotóját a körözési oldalról, és csak annyit közöltek a lapokkal, hogy a férfi életben van. A Szeged.hu önkormányzati lap ezután több, egymástól független forrásra hivatkozva azt írta, hogy egy szolgálaton kívüli rendőr talált rá egy út szélén Szabó Bálintra, akit ezután Makóra, az SZTE pszichiátriai klinikájára szállíthattak. Állapotáról azóta sem tudni semmiféle konkrétumot, ám a Szegedma.hu azt írja, információik szerint Szabó el is hagyhatta a klinikát kedden.

A Szeged.hu azt írta, hogy az eset miatt a rendőrség is vizsgálódik, és személyi szabadság megsértésének gyanúja miatt ismeretlen tettes ellen indult eljárás keretében vizsgálják az eset körülményeit. A Csongrád-Csanád Megyei Rendőr-főkapitányság a Telex megkeresésére megerősítette az eljárást, és azt írták még, hogy „az eltűnés körülményei továbbra is tisztázatlanok”.

A Szegedma.hu korábban azt írta, hogy a képviselő egy hétfő reggelre összehívott sajtótájékoztatóan akart leleplező információkat közölni Botka Lászlóról, de azon már nem jelent meg. A lap szerint Szabó a napokban „több tucat bizonyítékot, fotókat, hangfelvételeket adott át” a kormánypárti Pesti Srácok egyik újságírójának, Füssy Angélának.

Botka László, Szeged polgármestere is kommentálta a történteket. A Facebookján azt írta: „Nyolc éve, 2013–ban rám törte az irodám ajtaját egy Vas megyéből ideköltözött ember, akit nem ismertem azelőtt, az elmúlt nyolc évben heti rendszerességgel, összesen legalább 150 »leleplező«️ sajtótájékoztatón beszélt hazugságokat rólam! Mindig bepereltem és nyertem ellene! Tőlem megtarthatta volna a 151. hazugság tájékoztatóját is. Azt azonban nem tűrhetjük, hogy egy gyógykezelésre szoruló ember Szeged rossz hírét kelti!”

Szabó Bálint neve onnan lehet ismerős, hogy tavaly márciusban kocsijával keresztbe állt az egyik szegedi kereszteződésben, hogy a járvány elleni védekezés érdekében leállítsa a városi tömegközlekedést. A képviselőt végül a rendőrök vitték el. Még 2019-ben Szabó jogerősen pert vesztett Botka László ellen, és egymillió forintos sérelemdíjat kell fizetnie a szegedi polgármesternek. A bírósági eljárás azután indult, hogy Szabó a kormányközeli Echo tévében, egy interjúban azt állította, hogy a „Szeviép-ügy szálai az önkormányzatig nyúlnak”. A képviselő állításait átvevő Szegedma.hu-t a bíróság szintén elmarasztalta a perben. 2017-ben pedig azért vitték el bilincsben a városházáról az akkor még a Szeviép-ügy károsultjait védő Szabót, mert megzavarta a rendet, és egy petíciót akart átadni a karzatról.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!