Életkora mentette meg a tényleges életfogytig tartó büntetéstől a kőbányai machetés gyilkosság vádlottját

2021. február 17. – 17:57

frissítve

Életkora mentette meg a tényleges életfogytig tartó büntetéstől a kőbányai machetés gyilkosság vádlottját
A vádlott férfi 2020. október 15-én – Fotó: Ajpek Orsi / Telex

Másolás

Vágólapra másolva

Első fokon húsz év fegyházbüntetésre ítélte a bíróság szerdán azt a 23 éves férfit, aki még 2019 decemberében – minden előzmény nélkül – rontott rá egy háromgyerekes nőre, és egy machetével halálra szurkálta az asszonyt. A vád szerint azért, hogy áldozata 14 éves lányával elégítse ki szexuális vágyait. A Fővárosi Törvényszék aljas célból elkövetett emberölés, hozzátartozója sérelmére elkövetett szexuális visszaélés, valamint gyermekpornográfia bűntettében is bűnösnek találta a vádlottat.

A 23 éves férfi 2019. december 30-án késő délután a parkban sétált, amikor felfigyelt egy 14 éves lányra, aki ugyanabba a Harmat utcai házba ment be, ahol ő is lakott. A vád szerint K. Dániel felment a harmadik emeleti bérelt lakásába, magához vette a korábban vásárolt boxerét, valamint egy tőrt, egy bilincset és egy 40 centiméter hosszú bozótvágókést, majd becsengetett a vele egy lépcsőházban lakó 42 éves nőhöz, aki 14 éves lányával, 11 és 7 éves fiaival volt otthon. Az édesanya először nem nyitott ajtót, de miután a férfi azt mondta, hogy „itt lakik a szomszédban, és elhagyta a telefonját”, kikukucskált. K. Dániel ezután benyomta az ajtót, és szó nélkül rátámadt nőre, akit a machetével legalább 26-szor megszúrt.

A Fővárosi Törvényszék közleménye szerint, a bíróság mégsem látta megalapozottnak, hogy a férfi különös kegyetlenséggel követte el az emberölést.

„Annak ellenére, hogy a vádlott több szúrt sérülést is okozott a sértettnek, ezek egyike sem járt az átlagost meghaladó szenvedéssel. A szúrások közül kettő volt olyan, amely halálos eredményt okozott”

– indokolták a döntést.

A bíróság – az ügyészség álláspontjával szemben – a szexuális bántalmazásra irányuló aljas indok megállapítását sem látta bizonyítottnak, de mivel a férfinak semmilyen indítéka nem volt, csak ölni akart, ezért a bíróság arra jutott, hogy a vádlott a bűncselekményt aljas célból követte el.

Önszántából feküdt le vele féltestvére

A vád szerint K. Dániel még a brutális gyilkosság előtt, 2019. december 25-én egy XI. kerületi lakásban megerőszakolta 12 éves féltestvérét. „A zuhanyzóba ment, és bereteszelte az ajtót, a sértett mögé lépett, és análisan megerőszakolta féltestvérét, ezután kiment a fürdőszobából, húga pedig visszament a szobába aludni. Másnap arra kérte féltestvérét, hogy küldjön magáról meztelen fotókat, de a lány visszautasította. Néhány nap múlva pedig egy családgondozónak mesélte el, mi történt vele” – mondta még az előkészítő ülésen az ügyész.

A férfit ezért a Fővárosi Főügyészség szexuális erőszak bűntettével is megvádolta, a bíróság viszont megállapította, hogy – a beszerzett bizonyítékok alapján – „a szexuális cselekmény

a sértett beleegyezésével történt, arra őt a vádlott nem kényszerítette”.

Mivel az elkövetés időpontjában a lány még 11 éves sem volt – így a belátási képessége is korlátozott volt –, ezért K. Dánielt szexuális visszaélés bűntettében találták bűnösnek.

A bíróság a harmadik vádpontot azonban helybenhagyta. A nyomozás alatt ugyanis K. Dániel albérletéből került elő az a 414 gyermekpornográf fotó, melyeket a férfi a laptopján és a telefonján tárolt, és különböző mappákba rendezte.

Az ügyészség egyébként tényleges életfogytig tartó szabadságvesztés kiszabását indítványozta, de mivel a férfi a bűncselekmény elkövetéskor 22 és fél éves volt, vagyis fiatal felnőttnek számított,
ezért a bíróság szerint

„esetében meghatározható büntetési célok egy igen hosszú időtartamú, határozott idejű szabadságvesztés büntetés kiszabásával is elérhetőek”.

Mivel a férfi a bűncselekményt próbaidő alatt követte el, a bíróság a korábban kiszabott szabadságvesztés végrehajtását is elrendelte. Az ítélet viszont nem jogerős: az ügyész az emberölés bűntetténél a súlyosabb minősítések megállapítása, valamint a szexuális kényszerítésben történő bűnösség megállapítása, és súlyosabb büntetés kiszabása miatt jelentett be fellebbezést. A vádlott és védője 3 nap gondolkodási időt kértek.

A téma érzékenysége miatt ebben a cikkben nem jelenítünk meg reklámokat.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!