Vitray Tamás csúnya balesetet okozott az Andrássyn, a szervizúton repült át az autójának kereke

2021. február 16. – 19:30

frissítve

Vitray Tamás csúnya balesetet okozott az Andrássyn, a szervizúton repült át az autójának kereke
A Vitray Tamás kocsija által elsodort Audi, amit a kandeláber fékezett meg Fotó: Gombkötő Krisztián / budapestkornyeke.hu

Másolás

Vágólapra másolva

Frissítés: cikkünk egy korábbi verziójának címében úgy szerepelt, mintha az ütközéstől az autó, nem pedig annak kiszakadt kereke repült volna át a szervizúton.

Kedd késő délelőtt Budapesten, a VI. kerületben, az Andrássy úton összecsattant két autó. A Budapestkornyeke.hu honlap képes beszámolója alapján a balesetet egy, a Szív utcából érkező Volvo okozta, mely az Andrássy úthoz érve teljesen szabálytalanul, a záróvonalon keresztül akart áthajtani a főúton, a belső sávban azonban összeütközött egy lendületből érkező Audival. Az ütközés hatására az Audi jobbra, egy kandelábernek vágódott, a Volvo pedig vagy 100 métert csúszott az Oktogon irányába, jobb első kereke kiszakadt, és végül 3 sávon, illetve az Andrássy utat szegélyező szervizúton átrepülve pont két parkoló autó között landolt.

A kiérkező mentők mindkét autó vezetőjét megfigyelés céljából kórházba vitték, és óriási szerencsére egyetlen gyalogos sem került az irányíthatatlanná vált járművek útjába.

A baleset után nem sokkal kiderült, hogy a vétkes autót Vitray Tamás Kossuth-díjas újságíró, egykori tévés vezette. A 88 éves Vitray az Origónak azt is elmondta, hogy sem ő, sem pedig az Audiban ülő nő nem sérült meg. A rendőrség azonban a baleset körülményeit szabálysértési eljárásban vizsgálja.

A téma érzékenysége miatt ebben a cikkben nem jelenítünk meg reklámokat.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!