Tóth Bertalan: Nem arra kaptak felhatalmazást, hogy elhallgattassák a Klubrádiót

2021. február 15. – 12:24

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

„13 752 honfitársunk vesztette életét. Bárcsak ne az Adrián vagy a Balatonon töltötték volna a nyarat a kormánytagok, hanem az egészségügy felkészítésével foglalkoztak volna!” – reagált Tóth Bertalan, az MSZP társelnöke Orbán beszédére. Szerinte kár volt bizalmat adni a felhatalmazással ősszel, mert már az első hullámban kiderült, hogy csak a kiváltságosok élete számít.

A felhatalmazás szerinte nem arra szólt, hogy a kormány Alaptörvénybe foglalja a lopást, hogy tönkretegyék az egyetemi autonómiát, és hogy elhallgattassák a Klubrádiót.