Filmbe illő félmilliárdos pénzmosásért járt börtön

2021. február 15. – 20:02

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

Pénzmosás miatt 1 év 10 hónap és 4 év 3 hónap közötti szabadságvesztésre ítélt négy embert nem jogerősen hétfőn a Miskolci Törvényszék, egyikük büntetését két évre felfüggesztve. A vádlottak sikkasztásból származó csaknem 500 millió forintot próbáltak legalizálni, írja az MTI.

A négy vádlott tisztában volt vele, hogy a közel 500 millió forintot egy pénzszállító cégből sikkasztotta el az Thaiföldre szökött ismerősük, aki megérte őket a pénz tisztára mosására. Mivel a vádlottak tudták, hogy ekkora összeget nem egyszerű tisztára mosni, a bankjegyeket műanyag hordókban helyezték el, majd a hordókat az egyik vádlott ingatlanának közelében elásták.

A Thaiföldre szökött férfi egyébként még 2009-ben, egy kecskeméti cég biztonsági őreként szerzett meg nagyjából 650 millió forintot.

A pénzt eközben egészen különféle módokon használták fel: kisebb sporteseményekre fogadtak, szlovákiai kaszinókban próbáltak meg nyerni vele, illetve az elsőrendű vádlott értékes gépkocsit vásárolt és nagy értékű életbiztosítást kötött, míg a többi vádlott ingatlant vett, illetve hiteleiket törlesztették. Csakhogy

az elásott bankjegyek egy része elázott – ezt a több mint 60 millió forintot sérült bankjegyekként váltották be budapesti és miskolci bankfiókokban.

A bíróság a szabadságvesztés mellett a vádlottakkal szemben vagyonelkobzást is elrendelt, 20 és 226 millió forint közötti összegben, a negyedrendű vádlott esetében a vagyonelkobzás két ingatlanra vonatkozik. Az ítélet nem jogerős, mivel a vádlottak védői fellebbeztek. Az ügyészség három nap gondolkodási időt tartott fenn az esetleges jogorvoslat bejelentésére – közölte a törvényszék.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!