Lukács megelőlegezte Rétvárinak a miniszteri címet

2021. február 15. – 15:22

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

Lukács László György a koronavírussal kapcsolatos halálozási többletről kérdezett. A Jobbik politikusa szándékosan miniszter úrként szólította a neki válaszoló Rétvári Bencét, érzékeltetve, hogy az államtitkár és miniszterhelyettes szerinte nem sokára az emberi erőforrások minisztere lehet.

Rétvári kötelező körrel kezdte a választ: Lukács álhíreket terjeszt, a baloldal nem segíti a védekezést. A halálozást illetően elmondta: a többlet kisebb, mint sok más országban. „A szám alacsonyabb, mint Luxemburgban, Máltán, Ausztriában, Szlovéniában, Franciaországban, Lengyelországban, Belgiumban vagy Spanyolországban.” Rétvári szerint minden olyan beavatkozást elvégeztek a magyar egészségügyben a járvány alatt, hogy valaki „ne kerüljön életveszélyes állapotba vagy szenvedjen tartós károsodást”. A védekezés és az egészségügy alapműködése sikeres volt – mondta Rétvári. A választ Lukács nem fogadta el, szerinte a többlethalálozással nem tud elszámolni a kormány, amelyet „Mátyás király csontjának összerakása jobban érdekli, mint az emberek védelme.”

Fotó: Szigetváry Zsolt / MTI
Fotó: Szigetváry Zsolt / MTI

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!