Indul az idei parlamenti munka, várhatóan Orbán is felszólal

2021. február 15. – 06:12

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

Az Országgyűlés hétfőn elkezdi idei első ülését, az ülés 11 órakor három közelmúltban elhunyt országgyűlési képviselőre, Szabó Ferencre (Fidesz), Tímár Györgyre (FKGP) és Pánczél Gyulára (MDF) történő emlékezéssel kezdődik, majd napirend előtti felszólalások hangzanak el. A parlament az első napirendi pontban dönthet a Magyar Nemzeti Bank (MNB) 2019-es üzleti jelentéséről és beszámolójáról, összegez az MTI.

A képviselők aztán a kormány tagjait interpellálhatják, az interpellációkra és az azonnali kérdésekre egy-egy óra, míg a kérdésekre további 30 perc áll majd rendelkezésre.

A parlament ezután előbb megtárgyalhatja, majd el is fogadhatja a Visegrádi Csoport megalakulásának 30. évfordulójáról szóló politikai nyilatkozatot, amelyet a Ház külügyi bizottsága terjesztett elő.

Kedden a koronavírus-világjárvány elleni védekezésről szóló kormányzati indítvány általános vitájával folytatódik az ülés, a járvány miatt elrendelt veszélyhelyzet meghosszabbításáról tárgyalnak majd.

Vasárnap derült ki, hogy a járvány miatt nem tart szokásos évértékelőt Orbán Viktor a Magyar Polgári Együttműködés Egyesület szervezésében. A kormányközeli lapok tudni vélik, hogy a miniszterelnök várhatóan hétfőn, a parlamenti nyitóülésen beszél majd.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!