Elkészült a Nyugati pályaudvar tetőszerkezete

2021. február 14. – 09:40

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

Befejeződött a Nyugati pályaudvar csarnokának tetőszerkezet-építése, a megújult csarnokot tanévkezdéskor adják át – közölte a MÁV vasárnap az MTI-vel.

A vasúttársaság közleménye szerint a csarnokban elbontották a tetőszerkezet építéséhez szükséges térállványt, a szakemberek jelenleg a héjazat építésén dolgoznak, a restaurátorok pedig a főpárkány felújítását végzik. Megkezdődött továbbá az új világítótestek beépítése, és tart a bazilikális ablakok biztonsági üvegezése.

A projekt részeként 8200 négyzetméteren megújul a vágánycsarnok teteje, a csatlakozó üvegszerkezetek, a pénztárcsarnok, a gyorsétterem és hat homlokzati torony is. Az épület mindkét végén, összesen 2200 négyzetméteren teljesen új lesz az üveg függönyfal, valamint javítják az állomásépület többi olyan tetőszakaszát, amelyet eddig nem újítottak fel. Részben átépül a csapadékvíz-elvezetés, valamint új, modern digitális utastájékoztatási rendszert és a vágánycsarnokban felsővezeték-hálózatot alakítanak ki – írták.

Fotó: MTI/MÁV
Fotó: MTI/MÁV

A társaság további utasforgalmi fejlesztéseket és akadálymentesítési beavatkozásokat végez kormányzati és uniós forrásokból: kicserélik a teljes aszfaltozott járófelületet, megújulnak a keresztalagút utasforgalmi terei, kicserélik a jelenleg nem működő liftet, rámpákat alakítanak ki, a vakoknak és gyengén látóknak pedig úgynevezett taktilis (vezető-) sávot építenek ki – olvasható a közleményben.