Izgalmas mintázatot kapott a 3-as metró felújításakor a Határ úti megálló. A falak, üveglapok arculatában érdekes rendszer van, amihez az egyik kulcs a Voronoj-cella, a másik a Delaunay-háromszögelés. Az alkotókkal, Novotny Dórival és Sall Fannival beszélgettünk arról, honnan jött az ötlet, mi volt a céljuk vele, és milyen hatással van a grafikai dizájn az utasokra.
Hogy került két képzőművész a metró felújítási munkáiba?
Sall Fanni: A Brigth Field Studios építészei hívtak bennünket a projektbe. A Határ úti megállóra jellemző hatalmas tereket szerették volna valamilyen grafikai formában összefogni, mozgalmasabbá tenni. Ők egyébként közreműködtek a 4-es metró egyes állomásainak tervezésében is, ahol szintén hívtak be képzőművészeket a munkafolyamatba. Mi Dórival alkotópárosként kerültünk a képbe. Dóri tervezőgrafika szakon, én pedig képgrafika szakon végeztem a Magyar Képzőművészeti Egyetemen, de már középiskolás korunkban is voltak közös munkáink, osztálytársak és barátnők voltunk.
Mi volt az alapfeladat?
Novotny Dóri: A közös munka első fázisában megismertették velünk a korábbi munkáikat és a 3-as metróvonal sajátosságait. Elmagyarázták a kontextust, és hogy mi fontos számukra a létrejövő grafikával kapcsolatban: ne legyen konkrét, megunható, egyértelműen megmagyarázható, didaktikus üzenet, vagy divatos minta, ugyanakkor inspiráljon gondolatokat és kapcsolódjon a tér sajátosságaihoz. Hiszen az állomást sokan látják nap mint nap, akár éveken keresztül. Adott volt a gránit kőpadló, a kék fal, és a térben megmozgatott lamellás mennyezet, ezeket szerettük volna összekötni. Valamiféle természeti mintázatot szerettünk volna alapul venni a tervezésnél. Ebben a fázisban órákat töltöttünk képgyűjtögetéssel. A bogarak szárnyának mintázatától kezdve repedezett kövekig mindenféle analógiát megnéztünk.
Mit akartak megtartani a régi dizájnból?
SF: Az építész tervezők a metróvonal állomásairól egységben gondolkodtak. Igyekeztek megtartani az egyes állomásokra jellemző, szerintük értékes jellemzőket. A régi állomások saját korukban modernnek számítottak, a tervezők pedig a kor elismert szakemberei voltak, így sok átemelésre érdemes értéket találtak azokban. A Határ út esetében megtartották a padló gránitburkolatát, amit a rekonstrukció alatt felújítottak. Az állomás korábbi lamellás mennyezete is visszaköszön az új állomáson, habár a tervezők megbontották az egyszerű alagútra merőleges sávozást. A kék fal is megmaradt, habár az árnyalatot megváltoztattuk. A régi Határ úti megálló jellegzetességei voltak a piros műanyag padok, ezek piros foltokként köszönnek vissza a fal mintázatában.
Hogy jött be a Voronoj-cella a képbe?
SF: Viszonylag hosszú ideig nem találtuk meg azt az alakítható rendszert, ami megfelelt volna az elvárásainknak. A tanakodásunkat végigasszisztálta a kutatóbiológus párom, aki növények terjedési mintázataival foglalkozott abban az időben, így közeli kapcsolatban volt a különféle fraktálokkal, és programnyelven leírható természeti jelenségekkel. A rajzainkat látva ő mutatta meg nekünk a Voronoj-cellák rendszerét, ami tökéletes volt számunkra.
Mi az pontosan, és hogy lehetett alkalmazni a megállóban?
SF: A Voronoj-cella egy geometriai fogalom, egy természetben gyakran előforduló mintázat, állatok territóriumának határától kezdve a sejtjeinkig több helyen előfordul. Univerzális, és időtlen mintát kerestünk. A minta tervezésénél ponthalmazokat hoztunk létre, az őket összekötő vonalak felező merőlegeseiből alakult ki a mintázat. A tervezés során Hajnal Soma és Antal Máté (Bright Field Studios építészei – a szerk.) a tér használatába is beavattak minket, tehát tudtuk, hogy melyik napszakban hol lesz sok ember, milyen irányba haladnak jellemzően, hol állnak meg hosszabb időre. Tudtuk hol lesznek a padok, a lift, a különféle tárgyak. Ennek megfelelően azokon a helyeken, amikről úgy gondoltuk, hogy kiemeltebb figyelemnek lesznek kitéve, sűrűbbre terveztük a mintázatot. Jellemzően azokon a részeken, ahol az utasok egészen közel mehetnek a falhoz, kisebb, részletesebb mintákat terveztünk, azokra a felületekre pedig, amit jellemzően távolabbról, vagy csak haladás közben látnak, nagyobbakat.
Ütköztek valamilyen akadályba?
SF: Kihívást jelentett annak a technikának a megtalálása, ami lehetővé tette, hogy a mintázat alapja könnyen módosítható formátumban maradhasson. Erre azért volt szükség, mert gyakran előfordultak építészeti változtatások, például változott a belmagasság, és arrébb kerültek tárgyak, például pad, korlát.
Hogy, mennyi ideig készültek a grafikák a gyakorlatban?
ND: A grafikai tervezés első fázisát 2016-ban három hónapon keresztül végeztük az építészeti kiviteli tervek készítésével párhuzamosan. Ezután megterveztük az állomáshoz tartozó aluljáró grafikai felületeit is. (Ez még nem valósult meg, az aluljáró sorsát illetően nem volt azóta előrelépés – szerk.) A terveket 2020-ban véglegesítettük az 1:1-es méretű tervek elkészítésével, ekkor már a háromszögek kitöltő mintáit is véglegesítettük.
A cellák mennyire mintázzák magát a megállót, vagy a benne mozgó utasokat?
ND: Nem volt célunk megjeleníteni az utasokat, igyekeztünk minél absztraktabb mintát létrehozni. De az utasok mozgását valamilyen szinten leköveti a mintázat, hiszen azokon a helyeken besűrítettük, ahol tudtuk, hogy több időt töltenek majd, azonban ez sem a konkrét térben történő mozgásuk ábrázolásának céljával történt, inkább egy dinamikus áramlás, amit érzékeltetni szerettünk volna.
Van a háttérben egy másik mintázat, milyen szerepet szántak neki?
SF: A falgrafika tervezése során valóban kétféle mintázatot használtunk, az egyik a Voronoj-cella, a másik pedig a Delaunay-háromszögelés, ami egyszerűen fogalmazva a Voronoj-cellák közepén lévő pontokat összekötő szakaszokból kialakuló háromszög mintázat. Így valóban van egy láthatatlan mögöttes vonalháló váz a megjelenő rajzolat mögött. A vonalhálóban véletlenszerűen megjelenő háromszög formákat a Delaunay-háromszögelésből válogattuk ki a teljes mintázat dinamikájához igazodva, ezért itt-ott észrevétlenül előbukkan ez a mögöttes hálózat és a háromszögek helye, alakja is igazodik a falat átszövő rendszerhez. A formákat kitöltő mintázatokat számunkra fontos mintákból válogattuk ki, és rajzoltunk át, a suminagashi papírmárványozástól a korall metszetig. Az szerettük volna, hogy a mintázatok asszociatívak, és természethez kapcsolódóak legyenek, hasonló generatív természeti alakzatok, mint maga a Voronoj-rendszer.
Mi volt maga a cél, mit lásson az utas?
ND: Az volt a célunk, hogy egy utas szemszögéből a bonyolult térben megjelenjen egy olyan elem ami ismerősként tud visszaköszönni a bejárattól a peronokig különböző felületeken, megfejtendő, böngészhető részletekkel, amiben várakozás során új és új elemeket fedezhet fel.
Milyen hatással van az emberekre az új állomásbelső?
SF: Többször kaptunk pozitív visszajelzéseket a megállóval kapcsolatban. Több kommentben is olvastam, hogy ezt a megállót tartják a legizgalmasabbnak, aminek nagyon örülök. Személy nekem az esik a legjobban, amikor az ismerőseim külön felkeresnek azért, hogy jó élmény volt végigmenni a megállón. Az egyikük közel lakik az állomáshoz, a Wekerle-lakótelepen, közösségépítéssel foglalkozik, és azt mondta, hogy a mintázat az emberi kapcsolatokra emlékezteti. Ez nekem nagyon tetszett, mert ez az asszociáció nekem is eszembe jutott a tervezéskor. Emellett sokféle, nagyon eltérő gondolattársítást hallottunk már. Mivel a rajzolatnak nincs egy szándékolt jelentése, minden értelmezés helytálló. Nagyon izgalmas látni, hogy az utazókat inspirálják a látottak és mindenki megteremti a maga megfejtését.
